Abonyi kisbuszbaleset: a vétlen kamionsofőr még sose látott ehhez fogható szörnyűséget

abony baleset
Abony, 2021. szeptember 24. Ütközésben összeroncsolódott kisbusz az M4-es autóút 89-es kilométerénél, a Pest megyei Abony közelében 2021. szeptember 24-én. A Budapest irányából Szolnok felé tartó mikrobusz hátulról egy kamionnak ütközött. A balesetben öten meghaltak. MTI/Lakatos Péter
Vágólapra másolva!
Dániel, a vétlen kamionsofőr elmondása szerint, akinek a kamionjába belerohant egy kisbusz Abonynál péntek este és mind az öt utas életét vesztette, még sosem látott a balesethez hasonló szörnyűséget. Nem biztos abban, hogy szeretne-e még kamionsofőrként dolgozni - írta meg a Bors.
Vágólapra másolva!

A szörnyű baleset után a kamiont vezető Dániel hiába szeretett volna segíteni, egyik sérültnek sem volt esélye a túlélésre.

A túrkevei S. Krisztián, Cs. Norbert, F. Zoltán, illetve a mátyfalvai K. János és V. Iván is azonnal életét vesztette.

Ütközésben összeroncsolódott kisbusz az M4-es autóút 89-es kilométerénél, a Pest megyei Abony közelében 2021. szeptember 24-én. A Budapest irányából Szolnok felé tartó mikrobusz hátulról egy kamionnak ütközött. A balesetben öten meghaltak Forrás: MTI/Lakatos Péter

Dániel kamionjába hátulról rohant bele a kisbusz, ő azonnal kiszállt, hogy megnézze mi történt, de elmondása szerint még soha nem látott ehhez hasonló szörnyűséget.

A kisbuszból alig maradt valami, a férfi próbált a sérültekkel beszélni, de már nem reagáltak semmire, ő maga pedig sokkot kapott.

Nem tudja akar-e valaha újra kamiont vezetni, ez előtt még soha nem volt balesete, a szabályokat mindig maximálisan betartotta, most se ő volt a vétkes.

Dániel sérülések nélkül megúszta a balesetet, de nagyon megviseli a tragédia.

A mentőket végül egy segítő szándékkal megálló autós értesítette.

Kisvártatva meg is érkezett a segítség, de igazi feladatuk már csak a tűzoltóknak akadt, a mentősök a kisbuszban utazókon már nem tudtak segíteni.