Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és testi sértés miatt emelt vádat a Szerencsi Járási Ügyészség vádat egy huszonéves nő ellen.
A vádirat szerint a fiatal nő 2019 egyik augusztusi napjának délutánján borsodi kistelepülésen lévő házukban családi vita részese lett. A felek össze is verekedtek. A nő többször elájult és az alkarját is vagdosta, mert öngyilkos akart lenni, végül úgy döntött, kihívja a mentőket magához.
Amikor megérkeztek, a nő kijelentette, hogy öngyilkos lesz. Mivel a mentősök látták rajta a vágási sérüléseket, kórházba akarták vinni, de a "beteg" szitkozódva elszaladt. A mentősök rendőri segítséget kértek. Végül egy ház udvarán találták meg. Még akkor is agresszívan viselkedett és megpróbált elmenekülni, de a rendőrök elfogták, megbilincselték és a mentőautóhoz vezették. Amikor a mentőápoló arra kérte, hogy szálljon be, a nő ellenállt. Szitkozódott és azt kiabálta, hogy diliházba akarják vinni.
Odalépett az ápolóhoz és hasba rúgta. Az alhasát találta el.

Aztán még többször próbálta megrúgni, de a rendőrök közbeavatkoztak.
Csak rendőri segítséggel lehetett beültetni a mentőautóba, ahol köpködött, folytatta a rugdosódást és megpróbálta megharapni a mentőtisztet. Azután hordágy fejrészét akarta kiharapni.
A fiatal nő a miskolci kórház pszichiátriai osztályára került.
A mentőápoló 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérülést szenvedett el.
Az ügyészek a büntetett előéletű nőveé szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványoztak.
Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!