A Szekszárdi Járási Ügyészség bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt emelt vádat egy 33 és 39 éves szekszárdi férfi ellen, akik a tolnai megyeszékhelyen dizájner drogokkal kereskedtek.

A vádirati tényállás szerint a két férfi tavaly március és október között egyikük szekszárdi társasházi lakásából

új pszichoaktív anyagokat árult, hétköznapi nevén „Bikát" is.

A fogyasztókkal mobilon tartották a kapcsolatot. Ügyfeleik gyakran nyilvános fülkéből hívták a drogkereskedőket, mert azt hitték, így nehezebben lehet őket beazonosítani. A tiltott szereket a társasház lépcsőházában vagy egy közeli buszmegállóban adták át a vevőknek a terjesztők. Az értékesítésből befolyt összesen több mint 6 millió forinton pedig megosztoztak.

Az ügyészség a vádlottakat bűnszövetségben elkövetett, új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel vádolja, amelyért akár 8 évet is kaphatnak.

illusztrációFotó: Csudai Sándor - Origo

A járási ügyészség a kábítószerrel visszaélés miatt korábban már elítélt, többszörös visszaesőnek minősülő, letartóztatás alatt álló fiatalabb férfivel szemben fegyházban, a büntetlen előéletű, most is szabadlábon védekező társával szemben pedig börtönben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál azzal, hogy a bíróság mindkettejükkel szemben rendeljen el vagyonelkobzást is.