Hozzányúlt ugyan a holttesthez, de csak azért, hogy ékszereket keressen, aztán véletlenül megvágta magát, majd felkapta a brutálisan megölt soroksári futónő telefonját és elsétált a tetthelyről. Ez áll abban a levélben, amit a bírónak küldött a gyilkossággal vádolt férfi a Blikk szerint. Az ügyészek viszont azt állítják, a bizonyítékok szerint nem ez történt. Folytatódik R. Szilveszter pere a bíróságon. 

A levelet Dr. Kárpáti György bíró felolvasta a mai tárgyaláson, amelyet a Blikk idézett:

"2013. szeptember 25-én biciklivel haladt R. Szilveszter, amikor észrevette a fűben fekvő nőt. Megnézte, sőt meg is fordította Gyurik Krisztinát, és rájött, hogy már halott. Ékszert keresett, ám rájött, hogy nincs az áldozaton.  Ezt követően a bicskájával véletlenül megvágta magát, majd Krisztina telefonjával távozott a helyszínről. Arról, hogy Krisztina gyilkosság áldozata lett, a börtönben, egy tévéműsorból értesült. A levélben R. Szilveszter kiemelte, hogy Krisztina halálához nincs köze" - írták. A levélben nincs semmi meglepő. Már korábban is lehetett sejteni, hogy R. Szilveszter nem fog beismerő vallomást tenni. 

R. Szilveszter, a soroksári gyilkosság feltételezett elkövetője bilincsben a tárgyalóteremben. Lichy Józseffel, az ügyvédjével egyeztet 2020. március 12-énFotó: Koncz Márton - Origo

A nyomozók és ügyészek viszont úgy gondolják, bizonyítani tudják, hogy a férfi ölte meg a nőt. A vád szerint a gyilkosság idején hajléktalanként élő támadó 2013-ban megbecstelenítette, majd egy zsineggel megfojtotta a 36 éves Kardosné Gyurik Krisztinát. 

Az egész országot megrázó bűncselekményben érintett férfire öt évvel a családanya halála után, 2018-ban talált rá a rendőrség. 

Krisztina mindennap ugyanazon az útvonalon futottForrás: Bors/Fejér Bálint

A laboratóriumi vizsgálatok kimutatták, hogy a helyszínen rögzített anyagmaradványok egyeznek a betörés miatt akkor már évek óta börtönben lévő R. Szilveszter DNS-mintájával. Az ügy folytatódik a Fővárosi Törvényszéken.