A baloldal megszünteti az újpesti nyugdíjasok támogatását

idős családtag szeretet törődés
Vágólapra másolva!
Újpesten újabb botrány van kibontakozóban, hiszen a momentumos Déri Tibor vezette baloldali városvezetés közel egy évtizedes, pártpolitikától független konszenzusos döntést dobott a kukába: az újpesti nyugdíjasok támogatására felhasználható összeget a tizedére csökkentik. 2019-ben hiába vette át a baloldal a fideszes városvezetéstől közel 7,8 milliárd forintos költségvetéssel az önkormányzat gazdálkodását, most arra hivatkoznak, hogy az idősek megbecsülésére, támogatására nincs elég forrás. A momentumos Déri a veszélyhelyzeti felhatalmazása alapján, idén év elején a vonatkozó önkormányzati rendeletet hatályon kívül helyezte. Wintermantel Zsolt, Újpest korábbi fideszes polgármestere szerint ez szégyen és gyalázat, hiszen 2019 óta a baloldal Újpesten elvette a fiatalok lakáshoz jutási támogatását, elvette a rendőrök évi kétszeri jutalmazását, leállította az okos-tanterem fejlesztési programot, most pedig elveszi a nyugdíjasok alanyi jogon járó támogatását. A helyi Fidesz mostani azon javaslatát, miszerint térjenek vissza a nyugdíjasok évi kétszeri általános támogatásához, egész egyszerűen lesöpörte a Momentum-DK-Jobbik-LMP koalíció.
Vágólapra másolva!

Immár egy évtizede szinte pártpolitikától független konszenzusos álláspont volt Újpesten, hogy az újpesti önkormányzat minden évben nemcsak jelképesen, de érdemi módon is támogatja az időseket. Korábban ez évi kétszeri élelmiszerosztást jelentett, de a 2019-ben hatalomra került baloldali városvezetés úgy döntött, hogy a korábbi gyakorlatot megváltoztatva évente egyszer, utalvány formájában ad támogatást az időseknek. Wintermantel Zsolt, Újpest korábbi fideszes polgármestere közösségi oldalán adott hangot felháborodásának, miszerint

A baloldali városvezetés elveszi a támogatást az idősektől

Mint arról korábban az Újpesti Hírek beszámolt, az LMP-s Kanász-Nagy Máté alpolgármester jelentette be, hogy

a nyugdíjasok támogatására felhasználható összeget 2021-ben a tizedére csökkentik. A döntés szembemegy a korábbi konszenzusos gyakorlattal, így tehát mintegy 24 ezer újpesti nyugdíjas támogatása helyett csak mintegy 2000 fő - részben nem nyugdíjas korú személy - támogatását teszi mindösszesen lehetővé.

Az alábbi bejegyzés tanúsítja, hogy

Kanász-Nagy klímatüntetésen vesz részt, ahelyett, hogy az újpesti nyugdíjasok ügyével foglalkozna.

A Fidesz az áldatlan állapotok orvoslása érdekében testületi ülésen azt kezdeményezte, hogy a baloldali vezetés állítsa vissza a korábbi gyakorlatot, és a költségvetésben biztosítson forrást a nyugdíjasok támogatására.

A Fidesz szerint a költségvetési számokból az is kiderül, hogy a kormány támogatásának köszönhetően, az állami támogatások több mint 120 millió forinttal emelkedtek az előirányzatokhoz képest, így ez a többlettámogatás is bőséges fedezetet nyújt a támogatás megtartásához.

Egyszerűen lesöpörték a támogató javaslatot

Mint kiderült, a Fidesz nyugdíjasokat támogató javaslatát a Déri Tibor vezette baloldali többség leszavazta, így ha átmenetileg is, de

megszűnik az újpesti nyugdíjasok támogatása.

A baloldal ócska trükkökkel akarja megvezetni az újpesti nyugdíjasokat, hiszen érdemi támogatás helyett egy esős napra tervezett szabadtéri koncerttel kívánja őket támogatniemlékeztet rá az Újpesti Hírek. Az Újpesti Fidesz Szervezet közleménye szerint

a nyugdíjasok támogatása nem politikai kérdés.

A helyi Fidesz határozati javaslata szerint

Kanász-Nagy és barátai. Kunhalmi Ágnessel, Cseh Katalinnal és Karácsony Gergellyel együtt mással van elfoglalva. Minden fontosabb, mint az idősek megbecsülése és támogatása Forrás: Facebook

2019 óta a baloldal Újpesten elvette a fiatalok lakáshoz jutási támogatását, elvette a rendőrök évi kétszeri jutalmazását, leállította az okos-tanterem fejlesztési programot, most pedig elveszi a nyugdíjasok alanyi jogon járó támogatását.

A momentumos Déri Tibor polgármester sem az idősekkel foglalkozik:

Korábban minden jól működött

Mint arról korábban beszámoltunk, a Momentum és a többi baloldali partnere, a DK-tól a Jobbikig, 9 milliárd forintos plusszal vették át Újpest vezetését 2019-ben.

– mondta el az Origo megkeresésére akkor Ozsváth Kálmán, Újpest fideszes önkormányzati képviselője. Hozzátette: az újpesti nyugdíjasok – öregségi és rokkantnyugdíjas egyaránt – évente kétszer kaptak természetbeni támogatást: az év első felében tartósélelmiszer-csomagot, a második felében pedig 10 kg burgonyát, később LED izzókészletet, és évente egy alkalommal egy operett-előadásra is meghívták az idősebb nemzedék tagjait

Ezt korábban nem kellett külön igényelni, alanyi jogon járt minden nyugdíjasnak, a korábbi városvezetés hálája, köszönete és nagyrabecsülése jeléül ajándékba adta minden nyugdíjasnak.

Korábban az új baloldali városvezetés 4 milliós bírságot kapott azért, mert jogosulatlanul kezelte 22 ezer nyugdíjas adatait.