Az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás nyolcadik napján csaknem 55 ezren látogattak ki a Hungexpóra, ezzel a központi helyszín látogatottsága már átlépte a 180 ezret, szombat estig összesen már több mint 850 ezren vettek részt a rendezvénysorozaton, amely vasárnap egyebek mellett Szarvasbőgő Európa-bajnoksággal, a FeHoVa PLUSZ kereskedelmi vásár zárónapjával várja az érdeklődöket - közölték a szervezők közleményükben.

A közlemény szerint a Fátyol Iskolaprogram első öt napján több mint 16 ezer diákot láttak vendégül - a programra hétfőn újabb 4000 diák érkezik. 

„Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás, HUNGEXPOForrás: „Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás

A vasárnapi programok közül a közleményben kiemelték a zárónapjához érkezett FeHoVa PLUSZ horgászati, vadászati és természetbarát kereskedelmi vásárt, amelyet már az első három napján is rendkívüli érdeklődés kísért. Szintén vasárnap rendezik meg a Szarvasbőgő Európa-bajnokság fináléját, valamint a világkiállítás kísérőrendezvényének, a Nemzeti Vágtának döntőit.

A Kincsem Parkban vasárnap délelőtt a Történelmi Lovas Egyesület látványos bemutatóját, agarász-, solymász-, elöltöltő fegyveres- és vadászíjász-bemutatót tekinthetnek meg az érdeklődők, majd a D pavilonban a Szarvasbőgő Európa-bajnokság döntőjét. A díjakat Kovács Zoltán kormánybiztos adja át. Ugyanitt folytatódik a kutyás mesterkurzus.

Délután a Vadász talk show vendége Kemény Dénes, a világkiállítás nagykövete, háromszoros olimpiai bajnok vízilabda szövetségi kapitány lesz, majd bemutatják Fekete István Tüskevár című művének színpadi adaptációját. A D pavilon színpadi programját Bársony Bálint és a Magyar Rhapsody Projekt előadása zárja.

Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás.Fotó: Polyák Attila - Origo

Az A pavilon nagyszínpadán, a World Conservation Forum keretében Calum Nicholson kutató az éghajlatváltozás társadalmi következményeiről, majd Kovács Lázár séf a vadgasztronómiáról, Drexler Dóra és Nobilis Ágoston az ökológiai gazdálkodásról, Várkonyi Gábor és Czikora Tamás a mobilitás jövőjéről tart gondolatébresztő előadást.

Az F pavilonban egész nap agarászok, solymászok és állataik várják a látogatókat. Az érdeklődők tartalmas előadásokon ismerkedhetnek meg a különböző hagyományos vadászati módokkal, továbbá a nap folyamán látványos beltéri sólyomröptetéseknek is szemtanúi lehetnek.
A Hősök terén folytatódnak a világkiállítás egyik kísérőeseményének, a Nemzeti Vágtának a futamai. A sportprogramok mellett számos magyar kulturális, turisztikai, gasztronómiai és történelmi hagyomány is megelevenedik az Andrássy úti Vágtakorzón.

A Kishuszár Vágta előfutama a 14. Nemzeti Vágtán a Hősök terén 2021. október 2-án.Forrás: MTI/Kovács Tamás

A kaszói vadasparkban is folytatódik a Nemzetközi Véreb Fővizsga, Soponyán pedig a Magyar Vizslák Világszövetségének főtenyészvizsgája.

Vásárosnaményben vadászkutyás bemutatóval várják az érdeklődőket, délután A védett természeti területeken folytatott csapdázási tevékenységek címmel tart előadást Csirmaz Imre, és a vadászkutyák hazai helyzetéről tartanak szakmai konferenciát, majd a Voice and Brass koncertezik a nagyszínpadon.
A Hungexpóra érkezőknek a szervezők továbbra is a közösségi közlekedés használatát javasolják. Mindenkit kérünk, hogy indulás előtt a világkiállítás honlapján tájékozódjon a kijutási lehetőségekről" - fogalmaznak. Az autók feltorlódásának megelőzése érdekében a rendezvény 20 napja alatt a Hungexpóra vezető Albertirsai út nem közelíthető meg személygépkocsival. A világkiállításra való zökkenőmentes kijutáshoz a fenntarthatóságot és a környezet védelmét előtérbe helyezve számos lehetőséget biztosítanak. Díjmentes a kijutás a Volánbusz által biztosított elektromos autóbusz-járatokkal, amelyek öt útvonalon közlekednek naponta 8 és 20 óra között.


Részletek a programokról, a belépőjegyekről és megközelítési lehetőségekről a https://onewithnature2021.org honlapon olvasható - közölték a szervezők.