Karácsony és Márki-Zay csupán epizodisták a Gyurcsány-féle vándorszínházban

hármas kép karácsony-gyurcsány-márki-zay Gyurcsány Ferenc Karácsony Gergely Márki-Zay Péter
Vágólapra másolva!
Már most egyértelműen látszik, hogy egy esetleges ellenzéki győzelem esetében a legerősebb szereplő a Demokratikus Koalíció lesz az új kormányban, míg Karácsony Gergelynek és Márki-Zay Péternek szinte nem lesz képviselője az új Országgyűlésben, egy ilyen helyzetben pedig Gyurcsány mint a DK frakcióvezetője bár nem lesz formálisan a kormányban, mégis a legtöbb hatalommal ő fog rendelkezni - mondta Mráz Ágoston Sámuel az Origónak. 
Vágólapra másolva!

- minderről Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője írt legújabb blogbejegyzésében.

Döntés- és kormányzásképtelenség

Azzal, hogy Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter képtelen megállapodni arról, hogy ki lépjen vissza a másik javára, egyértelműen a döntésképtelenségüket árulják el a közvélemény felé. A döntésképtelenség pedig kormányzásképtelenséget jelent, kormányzásképtelenséget pedig a baloldali szavazók többsége sem szeretne - mondta Mráz Ágoston Sámuel az Origónak. A Nézőpont Intézet vezetője szerint Karácsony és Márki-Zay döntés- és kormányzásképtelensége egyértelműen Dobrev Klárának és Gyurcsány Ferencnek kedvez, és így a Demokratikus Koalíció pozícióit tovább erősíti a baloldalon. A kialakult helyzetben pedig nagy segítség volt Dobrev számára az is, hogy Jakab Péter félig-meddig mellé állt a második körre.

Karácsony Gergely, Gyurcsány Ferenc, Márki-Zay Péter Forrás: MTI

Így működik a Gyurcsány-féle vándorszínház

A szakember kifejtette, hogy a baloldalon hosszú évek, sőt évtizedek óta egy vándorszínházat látunk. Ennek az a lényege, hogy miközben Gyurcsány Ferenc rendelkezik a legtöbb politikai tapasztalattal, rendelkezik egy viszonylag nagyméretű és elkötelezett táborral, de a hitelességét teljesen tönkretette az őszödi beszéd és az azt követő kormányzásnak nevezett tevékenység. Mráz szerint ennek a vándorszínháznak volt a része Bajnai Gordon színre lépése 2009 tavaszán, míg most Karácsony és Márki-Zay a részei ennek.

Karácsony és Márki-Zay pozíciót szeretne, és a pozíció érdekében kész a hatalomról is lemondani - tette hozzá. Az pedig már most egyértelműen látszik, hogy egy esetleges ellenzéki győzelem esetében a legerősebb szereplő a Demokratikus Koalíció lesz az új kormányban, míg Karácsonynak és Márki-Zaynak szinte nem lesz képviselője az új Országgyűlésben. Egy ilyen helyzetben pedig Gyurcsány mint a DK frakcióvezetője bár nem lesz formálisan a kormányban, mégis a legtöbb hatalommal ő fog rendelkezni - zárta Mráz Ágoston Sámuel.