Áder János: Józan előregondolkodással elkerülhetők a klímaváltozás okozta veszteségek

ÁDER János; LOVÁSZ László; VIZI E. Szilveszter
Budapest, 2021. augusztus 20. Áder János köztársasági elnök beszédet mond a legmagasabb állami kitüntetés, a Magyar Szent István Rend átadásán a Sándor-palotában 2021. augusztus 20-án. A díjat idén Lovász László Abel-díjas, Széchenyi-nagydíjas és állami díjas matematikus, a Magyar Corvin-lánc birtokosa, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja és korábbi elnöke, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzor emeritusa és Vizi E. Szilveszter Széchenyi-nagydíjas és Széchenyi-díjas orvos, farmakológus, a Magyar Corvin-lánc birtokosa, a Magyarország Barátai Alapítvány elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja és korábbi elnöke, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet professor emeritusa kapta. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Józan előregondolkodással és a nemzeti jövedelem 2 százalékának fenntarthatósági célok megvalósítására fordításával megspórolhatók a klímaváltozás miatt várható későbbi veszteségek - mondta Áder János köztársasági elnök szerdán, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Vágólapra másolva!

Az államfő kifejtette, hogy amennyiben a mostani folyamatok folytatódnak, akkor a földfelszín hőmérséklete átlagosan 3 fokkal emelkedhet, aminek jelentős globális GDP-veszteség lenne a következménye.

Áder János egyetért azzal, hogy nem a fenntarthatóság irányába tett lépesek a drágák, hanem az, "ha nem teszünk semmit". Megjegyezte, "ezt most még nem érezzük" és csak 10-20 év múlva lesz világos, amikor pedig már késő lesz azon sopánkodni, hogy mit kellett volna megtenni 2020-ban.

Budapest, 2021. augusztus 20. Áder János köztársasági elnök beszédet mond a legmagasabb állami kitüntetés, a Magyar Szent István Rend átadásán a Sándor-palotában 2021. augusztus 20-án. A díjat idén Lovász László Abel-díjas, Széchenyi-nagydíjas és állami díjas matematikus, a Magyar Corvin-lánc birtokosa, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja és korábbi elnöke, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzor emeritusa és Vizi E. Szilveszter Széchenyi-nagydíjas és Széchenyi-díjas orvos, farmakológus, a Magyar Corvin-lánc birtokosa, a Magyarország Barátai Alapítvány elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja és korábbi elnöke, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet professor emeritusa kapta. MTI/Máthé Zoltán Forrás: MTI/Máthé Zoltán


A köztársasági elnök emlékeztetett, a Budapesten tervezett Planet 2021 fenntarthatósági expón a fenntartható fejlődést szolgáló innovációkat mutatnak be, amelyek az energia-, a mező-, a környezet- és a vízgazdálkodás, továbbá a közlekedés területeit is felölelik.
Áder János szerint az alapproblémát az jelenti, hogy a Föld népessége a következő 30 évben mintegy 2 milliárddal növekszik majd, miközben a jóléthez szükséges erőforrások korlátozottak. Az új infrastruktúrák tervezése során ezért fontos, hogy az építésük és működtetésük is fenntartható módon történjen - hangsúlyozta.
Az államfő elmondta, a budapesti expóra kilátogatók több mint 160 cég innovációjával találkozhatnak, de több ott megjelenő ötlet már közvetlenül is elérhető, mint például a tetőcserépbe beépített napelem és a városi biológiai szennyvíztisztítás. Emellett vannak olyan innovációk, amelyeket hamarosan nagyobb méretekben is használni lehet, ilyen lehet az a műanyagfaló "koktél", amelyet magyar kutatók fejlesztettek ki, továbbá az ételmaradékokat hasznosító és komposzttá alakító robot.

Áder János megjegyezte ugyanakkor, hogy "van, amikor nem kell feltalálni a spanyol viaszt", hanem vissza kell kanyarodni több száz éve működő technikákhoz, mint például a kiváló hőtechnikai mutatókkal rendelkező vályog alkalmazása.


A köztársasági elnök beszélt arról is, a "sok szempontból támadás alatt álló" szarvasmarha-tenyésztés területén is vannak biztató kísérletek, ugyanis Magyarországon is sikerrel teszteltek egy olyan takarmánykiegészítőt, amely 80 százalékkal csökkentette a kérődző állatok metánkibocsátását, miközben a hús és a tej minősége is javult.

Áder János kijelentette, a magyarok büszkék lehetnek az elért eredményeikre, amit az is mutat, hogy Magyarország mellett mindössze 20 ország volt képes arra, hogy a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése mellett tudta növelni a GDP-jét.