Ilyenkor őszbe fordulván, az imádság hatalmas közbenjáró erejének két kapaszkodóját, Olvasós Boldogasszony és a Magyarok nagyasszonyának ünnepét kínálja fel az alantas emberi ösztönöktől való szabadulás útjához a keresztény naptár... Mert „mindkét Mária" lát, hall, érez, átlényegít és közvetít. Fohászt és hálát egyaránt...

A Lélek kapaszkodói

Az őszi napéjegyenlőséget követően, az évkör befelé forduló szakaszában, a világos órák hanyatlásával - amikor a sötétségének árnyai egyre inkább rátelepednek a lélekre -, az Anyatermészettel természetes összhangban az emberi természet is keresi a lélek kapaszkodóit.

„Lélekmérlegelő" Mihály-nap nyolcadában, minden év október 7-én és 8-án, a keresztény naptár az imádság hatalmas közbenjáró erejének két kapaszkodóját kínálja fel az alantas emberi ösztönöktől való szabadulás útjához.

Október 7-én ünnepeljük ugyanis az isteni szeretettel való kapcsolattartás, az imádság, az elmélyülés, a fohász, a meditáció mély lélektani erejét ünnepé formáló Olvasós Boldogasszony, vagy más néven Imádságos Boldogasszony napját.

Október 8-án pedig a magyar nemzet közösségét, ősi földjét vigyázó, az archaikus magyar Istenanya-Bódogasszony kultuszból sarjadó Szűz Máriával köttetett ezredéves szövetséget ünnepeljük. Az óvó, védő, megtartó erővel buzdító Magyarok Nagyasszonyának ünnepét, annak az Ég és Föld között köttetett szakrális örökségét.

Mélyen fejet hajtunk Magyarország királynője, Patrona Hungariea előtt...

Október 8-án a Szűz Máriával köttetett ezredéves szövetségét ünnepeljükForrás: Origo

A „Lélekelszámoltató" Szent Mihály Arkangyal ünnepét (szeptember 29.) követő két Mária-ünnep lelkisége és történetisége is egyesíti egyrészt a gonosz érdek feletti győzelem történeti emlékét, valamint az ember ősi lelki szükségletét: az égiekkel való kapcsolatteremtés eszközét, amelyben az ima, az imádság ereje testesül meg. Mert „mindkét Mária" lát, hall, érez, átlényegít és közvetít. Kérést és köszönetet egyaránt...

Rosario – az Imából font virágkoszorú...

Október 8. a Rózsafüzér királynéja, azaz Olvasós Boldogasszony napja

Rosario. Így említi először egy 1520-as keltezésű pápai bulla magát a tárgyat, a rózsafüzért, és a hozzá szervesen kapcsolódó, „mantrikus" erővel bíró Rózsafüzér imádságát.

A rózsafüzér titokzatos erejű imasorai repetitív módon elmondott, az egyéni és - az egyénekből összeadódó - közösségi áhítat által végzett gyógyító erejű imádság. Bár régen is úgy gondolták, hogy aki mély áhítattal, meditatív módon mondja a gyógyító erejű imasorozatot, az közelebb kerül, sőt akár egyesül is a Boldogasszonnyal... Mára azonban a tudományos kutatások is alátámasztják, hogy éppen a misztikus-ritmikus monotonitás okán nemcsak a lélekmelengető élmény, amely az emberi gondolatot egy magasabb tudatállapotba emeli, hanem mindezzel „karöltve" szinkronizálja az emberi szervezet „dobbanó" ritmusait: azaz szinkronba hozza a légzést a szívdobogással, így harmonizálva a vérkeringést.

A rózsafüzér eredete ősi időkbe, a sivatagi szerzetesekig nyúlik vissza, akik kezdetben kupacokba rakott apró kavicsokkal számlálták az elmondott imáikat, ám - mint tudjuk - Remete Szent Antalnak már csomózott zsinórja volt az imák számolásához. Azonban egy évezrednek kellett eltelnie, amíg a Napbaöltözött asszony segítő ereje „hivatalossá" is tette az Imádságos Boldogasszonyba vetett hitet...

1571. október 7-én ugyanis a lepantói tengeri ütközetben a Szent Liga keresztény seregei összecsaptak az oszmán flottával, amelyet a „háttérből" V. Pius pápa rózsafüzér-imádkozással támogatott. Az ütközet napján egy látomásban a keresztesek győzelmét látta megvalósulni, így a hatalmas diadalt, amely meghátrálásra kényszerítette a flottát, a rózsafüzér-imádságnak és Mária közbenjárásának tulajdonította. 1572-ben ezért a győzelmes csata emlékére, a Győzedelmes Nagyasszony tiszteletére ünnepet rendelt el erre a napra. Az ezt követő évben utóda, XIII. Gergely a Legszentebb Rózsafüzér névvel illette az ünnepet. Számos kacskaringós évszázad, majd naptárban való áthelyezés után a XX. századra nemcsak az eredeti naptári helyét kapta vissza az ünnep (1916), de 1960-ban XXIII. János Pápa a Rózsafüzér királynéja névre „keresztelte" Mária közbenjárásának, az imádság erejének és a Rózsafüzér szentelményének, a Rosariónak, azaz a Máriának szánt, imából kötött virágkoszorúnak" az emléknapját.

A világ jeles újjászervezője...

Október 8. A Magyarok Nagyasszonya napja

Amint azt Ipolyi Arnold püspök, Kálmány Lajos néprajztudós-pap, a boldoggá avatás előtt álló Bálint Sándor, vagy éppen Dömötör Tekla néprajztudós is állítják, a magyar néplélek tudatalattijából feltörő évezredes magyar Mária-tiszteletnek a gyökerei az ősi múltba vezetik a magyar lelket. A teremtő Nagy Istenanya-hasonmás, az ősi Boldogasszony-kultusz egyidős a magyar lélekkel. A Szent Gellért-legendából is ismeretes, hogy népünk körében Máriát, Jézus anyját példátlan tisztelet övezte, amikor Róma még nem is ismerte őt.

„A Magyarok cselekedetei"-ről szóló beszámolóban, a Gesta Hungarorumban pedig azt olvashatjuk, hogy Árpádot, aki az Úr megtestesülésének 907. esztendejében költözött el a világból, tisztességgel eltemették egy patak forrása felett - amelyik egy kőmederben folyik Attila király városába – s a magyarok megtérése után e helyen, egy fehérnek nevezett templomot emeltek a Szent Szűz Mária tiszteletére. De úgyszintén a Gellért-legenda ír arról is, hogy éppen ez az egyedülálló, Nyugat-Európában nem jellemző Boldogasszony Mária-kultusz az - amelyet ő maga készen talált a Kárpát-medencében –, s amely akadály nélkül alakulhatott át Boldogasszony néven a keresztény Szűz Mária kultuszává.

Történelmi nagyjaink körében se szeri, se száma a Szűzanyához kötődő spirituális ragaszkodásnak.

Szent István király 1038-ban azonban közjogi értelemben, a világon egyedülálló módon fejezte ki a magyar haza fölött uralkodó Szűz Máriának, a Magyarok Boldogasszonyának Magyarország királynőjeként való uralkodását. Halálos ágyán az országot, s annak minden tagját Mária kegyelmére bízva, e szavakkal végrendelkezett: „magyarok nagy Királynője, e világ jeles újjászervezője, végső könyörgéseimben ... az országot néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom..." Ez a spirituális kötődés a közjogban is érvényesülve Regnum Marianumként, azaz Mária Királyságaként beszél hazánkról, amely az elvont emberi gondolkodás csúcsaként, egyedülálló módon, egyszerre misztikus és egyben világi megoldás, amely kikerüli az emberi gonoszságot, a hódító hatalomvágyat, mert a mindenkori hit, vagy éppen hitevesztettség, és a mindenkori politika és világi hatalom felett áll.

Korának legjelesebb lovagja, Szent László király törvényben rendelte el Boldogasszony ünneplését, s hogy hazánkat Regnum Marianumnak neveztessék, a magyar aranyra pedig a Patrona Hungariae képét verette. Az európai lovagi kultúra legjelesebb lovagja – kit a pápa az I. keresztes hadjárat vezetésével bízott meg, ám hirtelen halála közbeszólt a szent küldetés teljesítésében - a kardjának a markolatára is a rózsafüzérét tekerte. Szent László Boldogasszonyhoz fűződő áhítata olyan mély volt, hogy a nép Mária-királynak is nevezte a nagy királyt.

Az országot a pusztító tatárjárás romjaiból kikaparó, a haza megmentéséért fohászkodó második honalapító IV. Béla szépséges leányát, Margitot a Szent Szűznek ajánlotta...

S míg Nagy Lajos királyunk a nyakában viselte a Szűzanya képét, addig Mátyás a pajzsára a „szentséges szűz Mária esedezzél Mátyás királyért" mondatot vésette.

Habsburg Lipót 1687-ben a máriavölgyi kegyhelyen megismételte az ország felajánlását, amit 1693-ban a török alóli felszabadulás emlékére a bécsi Szent István-dómban meg is újított.

Az ezredéves magyar királyság millenniumi ünnepére 1896-ban XIII. Leó pápa pedig a Magyarok Nagyasszonyának ünnepét hivatalossá is tette, majd X. Piusz javaslatára október 8-ra helyezte.

2000-ben a III. évezred „útravalójául" pedig Szent II. János Pál pápa október 8-án a Magyarok Nagyasszonya ünnepén ajánlotta fel a Földbolygót, s annak minden népét a Szűzanya oltalmába...

A Magyarok Nagyasszonya ikonográfiájában Mária csillagkoronáját a magyar Szent Koronára cserélték, a karján ülő kisded helyére országalma, a másik kezébe pedig a kormánypálca, azaz az ország jogara került. A török veszedelem elmúltával Boldogasszony lába alól a félhold - a magyar kánaán jeleként - bőségszaruvá nemesedett, kifejezve, buzdítva, s a jövő mindenkori magyarjai számára hirdetve: hogy „extra hungariam non est vita", azaz Magyarországon kívül nem élet az élet!

A szerző, Wieber Orsolya a csízio.blogstar.hu szerzője, a Teremtő Nőiség című könyv írója.