Gerő András: Nem elfogadható, amikor a magyar baloldal összeáll neonácikkal

Vágólapra másolva!
Gerő András történész a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt Kasztner Rezsőről.
Vágólapra másolva!

Gerő András szerint az elfogadható, hogy meghatározott együttműködés jön létre két ellenzéki párt között, akkor is, ha az ideológiájuk gyökeresen eltérő. Ez egy gyakorlati együttműködés, munkamegosztás. Azonban az nem elfogadható – emelte ki, amikor a magyar baloldal összeáll neonácikkal, mert itt elvi dolgokról van szó. Politikai szövetséget kötöttek neonácikkal azért, hogy így hatalomhoz segítsék. Ez olyan szürreális, mintha valaki azt mondaná, Kasztner azért szövetkezett Kurt Becherrel, hogy a nácik hatalmát meghosszabbítsa. Kasztner mindezek helyett zsidókat akart menteni, és mentett is.

Kasztner Rezső tette példaértékű, ő volt az, aki akkor helyesen cselekedett, de neki is tudnia kellett, az életével játszik, megölhetik, ahogy az később meg is történt.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.