Fegyveres rablás miatt emelt vádat az ügyészség azzal a két férfival szemben, akik 2010-ben az éjszaka közepén rátörtek egy alvó nőre Törökbálinton, majd késsel támadtak rá, és több százezer forint értékben vittek magukkal pénzt, és egy fényképezőgépet.

A két férfi 2010. szeptemberének egyik éjjelén, az ablakon keresztül bemásztak egy törökbálinti házba. Az egyikük

odament a házban alvó nő mellé,  majd egy éles eszközt szorítva a nyakához felkeltette. Ezután karját szorítva arra kényszerítette a nőt, hogy vezesse a széfhez, és nyissa ki. A férfiak a széfből ezernégyszáz eurót, százötven dollárt, kilencvenezer forintot vettek ki, és egy kétszázharmincezer forintos fényképezőgépet is magukhoz vettek.

Ezután az asszonyt visszavezették a szobájába, a fal felé fordították és felszólították, hogy ne merje értesíteni a rendőrséget. Ezt követően elmenekültek.

IllusztrációForrás: pixabay.com

Több, mint tíz év elteltével a helyszín közelében hátrahagyott tárgyakon végzett DNS vizsgálatok segítségével azonosították, és elfogták a két férfit.

Egyiküket európai és nemzetközi elfogatóparancs alapján, Svájcból kerítették kézre.
A két letartóztatásban lévő férfival szemben fegyveres rablás miatt emelt vádat az ügyészség.