Lovas- és íjászbemutatókkal és más programokkal folytatódik az „Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás szombaton. A Vadász talk showban Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze is vendég lesz.

Az A pavilon színpadán a World Conservation Forum keretében állatvédelmi napot rendeznek. A nap nyitó szekciójában 11 órától Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, 13 órától pedig A patkányok Mozartot hallgatnak, avagy zoomuzikológia az állatvédelem szolgálatában című panelben Sándor György, az Állatorvostudományi Egyetem professor emeritusa tart előadást. 15 órától Daróczi István alezredes, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda környezeti bűnözés elleni alosztályának vezetője Sándor Ferenc Alex kutyatrénerrel a „veszélyes" kutyák rehabilitációjának témakörét járja körül. 17 órakor Vegán állatvédelem kontra vadászat címmel Schneider Kinga, a NOÉ Állatotthon Alapítvány szóvivője és Csejtei Tamás vadász, a Fishing & Hunting vadászati igazgatója vitája a vadászat létjogosultságáról, az ember szükségleteiről, az egyes vadászati módszerekről és a kilőtt kóbor állatokról zárja az eseményt.

Szintén az A pavilonban, a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (CIC) standján a Vándormadarak Világnapja alkalmából 11 órától beszédet mond Marghescu Tamás, a CIC vezérigazgatója és Magyar Gábor, az „Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás szakértője, Jacques Trouvilliez, az AEWA főtitkára pedig videóüzenetben köszönti az esemény résztvevőit. A Vándormadarak Világnapja az AEWA kezdeményezése, amely a vándormadarakra és a védelmükre irányuló nemzetközi együttműködés szükségességére kívánja felhívni a figyelmet.

A D pavilonban a Vadász talk show színpadán 15 órától Csejtei Tamás, a világkiállítás filmjeinek szakembere, a Fishing & Hunting csatorna vadászati igazgatója és Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, a világkiállítás nagykövete lesz Vágó Piros beszélgetőtársa. A színpadi műsort 17 órakor a Hungarikum Gálakoncert zárja.

A Kincsem Parkban 11.30-tól ismét lovas-, agarász-, elöltő fegyveres-, solymász- és íjászbemutatókat tartanak.

Szombaton folytatódik a legnagyobb hazai agrár-mezőgazdasági vásár, az OMÉK. Ennek keretében az E pavilonban 10.30-tól átadják a Régiós és Országos Falusi Turizmus Szolgáltatója díjat, 13 órától pedig a Magyarország legszebb konyhakertje országos díjátadó ünnepségre kerül sor, illetve folytatódnak a tematikus borkostolók és a látványfőzések. A B pavilonban közönségprogramok széles skálája várja a látogatókat, az őshonos udvarban pedig kézműves foglalkozásokon vehetnek részt az érdeklődők.