Leváltotta a Momentum vezetősége a Gyurcsány-show bohóckodásán szánalmas eredményt elérő Fekete-Győr Andrást, a párt elnökét. A párton belül is már régóta kinevetett elnök helyére többen is pályáznak - írja a Mandiner.

Fekete-Győr András a napokban bizalmi szavazást kezdeményezett magával szemben. Erre jó oka is volt, tekintve, hogy finoman szólva is csalódást keltő eredményt ért el miniszterelnök-jelöltként a Gyurcsány-Show-ban, ami igencsak megrendítette a politikus egyébként is eléggé csekély tekintélyét a Momentumon belül. Ráadásul a párt vezető politikusai közül többen is pályáznak a Momentum elnöki tisztségére. Tegyük hozzá: sem a súlyos magánéleti botrányokkal terhelt Donáth Anna, sem pedig az uniós milliárdokat korrupció-gyanúsan megszerző Cseh "Katka" nem lesz elnök.

Fekete-Győr András, a Momentum bukott elnökeForrás: MTI/Bruzák Noémi

A bizalmi szavazást vasárnap rendezték és Fekete-Győr kétharmaddal megbukott.

Hogy mennyire gyengén szerepelt Fekete-Győr a Gyurcsány-shown-n, azt az alábbi tények mutatják meg legérzékletesebben:

  • Fekete-Győr András ötödikként, azaz az utolsó helyen végzett a jelöltek között,
  • a bohóckodásban részt vevő szavazók mindössze 3,5 százaléka voksolt a politikusra
  • még az utolsó előttiként végzett Jakab Péterre is több mint négyszer annyian (!), szavaztak mint a Momentum elnökére
  • a harmadik helyen végzett Márki-Zay Péter a legrosszabb választókerületi szavazataránya pedig nagyjából megegyezik a Momentum-elnök legjobb eredményével
  • Fekete-Győrre számos választókerületben jóval kevesebben szavaztak, mint pártja helyi jelöltjeire – azaz még pártja szavazóinak bizalmát sem tudta megszerezni
  • Az előválasztáson két legsikeresebb momentumos egyéni jelölt, Orosz Anna és Hajnal Miklós együtt majdnem ugyanannyi szavazatot kapott, mint elnökük országosan
  • Volt olyan választókerület, ahol 0,89 százalékos eredményt ért el

 Egy ország röhögött Fekete-Győr Andráson

Volt  pár kifejezetten kínos pillanat Fekete-Győrtől: például az emlékezetes „nemtudom-interjú", amelyből készült rövid összeállítást itt nézheti meg - nem véletlenül használtuk a durva "röhögni" igét...

 A sajátos stílusú „b*szatáskás" poszt, valamint az elektromos rollerének megfürdetése:

 Vagy az a vicces pillanat, amikor kijelentette, hogy a napelem valójában egy kisméretű atomerőmű:

Orosz Anna ügyvezetőként veszi át a Momentum irányítását, a végleges utódról a következő tisztújításon döntenek, várhatóan novemberben. Áprilisban Orosz Anna nem árulta el az Origónak, hogy kapott-e oltást, és ha igen, milyen típusút. Kérdéseinkkel azért fordultunk hozzá, mert úgy tudjuk, hogy pártja oltásellenes kampánya ellenére felvette az oltást, ráadásul Szputnyik V-vel oltották be.