Most a honvédség egyik külföldi akciójáról hazudott az ismert vörösbáró Varga Zoltán, az ismerősei által Trükkös Zotyónak nevezett oligarcha propagandaoldala, a 24.hu.

Az egyik hazai vörösbáró, Varga Zoltán által tulajdonolt 24 ismételten hazudott. A portál megpróbált összemosni két dolgot aminek semmi köze egymáshoz. Azt állították, hogy a honvédelmi minisztérium gépe azért repült Franciaországba, mert ott Mészáros Lőrincnek valamifajta érdekeltsége van.

A honvédelmi tárca az Origónak azt válaszolta, hogy a portál cikkében említett katonai repülőgép kiképzési repülés keretében október 10-én Kecskemétről indult négy katonával. Egy katonát Párizsban letett, egyet pedig felvett a gép, így szintén 4 fővel repült tovább Bordeaux-ba, ahová a katonáinkat további kiképzés céljából szállította - tették hozzá. 

A 24 egyébként meg sem várta a kormányzati választ cikkük publikálása előtt - tudtuk meg.

Mint arról korábban beszámoltunk, Varga Zoltánt Trükkös Zotyóként becézik háta mögött az üzleti életben.