Ököllel vágtak fejbe egy rendőrt egy budapesti rendőrkapitányságon - videó

rendőrre támadt egy férfi
rendőrre támadt egy férfi
Vágólapra másolva!
Miután rongálás miatt kihallgattak egy harmincas éveiben járó férfit, kivezetés közben rátámadt egy rendőrre az előállító folyosón. A támadó szabadon távozhatott volna, de így letartóztatták.
Vágólapra másolva!

Szeptember 10-én, az egyik fővárosi, kerületi rendőrkapitányságra vittek egy férfit, ahol rongálás miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Szabadon távozhatott volna a rendőrségről.

A férfit kihallgató rendőr ki akarta kísérni az "előállító helyiségből",

amikor a férfi hirtelen nagyon erősen, ököllel hátulról fejen vágta.

Az elsődleges orvosi adatok alapján az áldozat nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, de szakértők szerint akár nagyobb baja is lehetett volna.

Ezután már a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség

hivatalos személy elleni erőszak és súlyos testi sértés kísérlete miatt

gyanúsítottként hallgatta ki, majd őrizetbe vette és kezdeményezte a férfi letartóztatását, amit a bíróság egy hónapra elrendelt. A nyomozó ügyészség álláspontja szerint továbbra is indokolt a gyanúsított letartóztatása, ezért kezdeményezte a meghosszabbítását.