Súlyosabb büntetés várhat a kutatóra, aki gyilkossággal fenyegetett meg egy ukrán diplomatát

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a minősítés megváltoztatását, és súlyosabb büntetés kiszabását javasolta az ukrán diplomatát megöléssel fenyegető férfi ügyében.
Vágólapra másolva!

Az ügyészség februában emelt vádat egy bölcsész kutató foglalkozású, középkorú férfival szemben. A férfit Ukrajna budapesti nagykövetségéről előadás tartására kérték fel az ukrán diplomácia megszervezésének 100 éves évfordulójára tartandó megemlékezésen. A férfi előzetesen

előterjesztette előadásának tervezetét, ám a diplomáciai képviseletről közölték vele, hogy azt témaválasztására tekintettel, egy későbbi nyelvészeti konferencián adja elő.

Az előadás elutasítása miatt a férfi február 1-jén e-mail-ben ukrán nyelven levelet íratott a nagykövetségnek, amelyben az őt ért szakmai megbecsültségét sértő igazságtalanságra hivatkozással,

azzal fenyegette meg Ukrajna Magyarországon szolgálatot teljesítő diplomatáját, hogy megöli.

A Fővárosi Törvényszék augusztus 31-én bűnösnek mondta ki nemzetközileg védett személy elleni erőszakban, ami miatt

elsőfokon 3 hónap, 1 évre felfüggesztett felfüggesztett börtönre ítélte.

A döntés ellen

az ügyész súlyosabb büntetés kiszabásáért, a vádlott és ügyvédje felmentésért fellebbeztek.

A másodfokú Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség javasolta, hogy a bíróság a férfi tettét

minősítse gyilkossági előkészületnek, szabjon ki felemelt tartamú és hosszabb próbaidejű büntetést, illetve rendelje el a férfi pártfogói felügyeletét

- írja az Ügyészség oldala.