Döcher-gyilkosság: letartóztatták az egyik gyanúsítottat

gyilkosság doorstep sajtótájékoztató, rendőrség, 2021.10.11.
Vágólapra másolva!
Pénteken este fogta el a TEK és a Nemzeti Nyomozó Iroda a kilencvenes évek egyik legnagyobb maffiózóját, H. Sándort, vagy, ahogy többen ismerik, Tureket. A férfi 1999-ben megölethette egyik legjobb barátját és üzlettársát, Döcher Györgyöt. A rendőrség ma sajtótájékoztatót tartott az ügyben.
Vágólapra másolva!

Opauszki András, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda megbízott igazgatója elmondta, hogy 1999. február 2-án egy ember a társával

bement a XV. kerületi Korona utca egyik presszójába, ahol a hátsó boxban ülő tulajdonost, az alvilág ismert alakját Döcher Györgyöt és a társát, Bulgár Misit a kilencvenes évek kedvelt típusával, egy skorpió géppisztollyal megölte, majd elmenekült.

Már a nyomozás elején felmerült a nyomozókban, hogy alvilági leszámolás lehetett a likvidálásuk, de ezzel hamar felvetődött, hogy Szlovákiába vezethetnek a szálak, bár ennek akkor még kevesebb esélyt adtak.

Opauszki András, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda megbízott igazgatója Fotó: Koncz Márton - Origo

A megbízott igazgató arról is beszélt, hogy Döcher Györgyöt 1992 és 1996 között többek között zsarolás miatt letartóztatták, majd börtönbe került.

Itt azonban betegségre hivatkozva különleges bánásmódot kapott, aminek a keretein belül naponta kimehetett külső munkára a presszójába.

Arról is beszélt, hogy a magyar rendőrök rendkívül jó kapcsolatba kerületek a szlovák kollégákkal, ennek köszönhető, hogy jelentős előrelépések történtek a kilencvenes évek alvilági leszámolásos ügyeinek nyomozásában. A Döcher-gyilkosságban is az hozta meg az áttörést, hogy olyan információhoz jutottak, amely alapján újranyithatták az ügy adriáját.

Így fogták el október 8-án Budapesten D. Alexet, akit korábban H. Sándornak hívtak.

Fotó: Koncz Márton - Origo

A megbízott igazgató elmondta, hogy

D. Alex egy dunaszerdahelyi bűnözőcsoporthoz fordult azzal, hogy öljék meg korábbi barátját és üzlettársát, Döcher Györgyöt.

A csoport vezetője elfogadta, a felkérést. Sz. Árpádot és egy másik férfit bízott meg a támadással, ők pedig megtették, amit elvártak tőlük.

A maffiacsoport vezetője cserébe azt kérte D. Alextől, hogy likvidálja az ő ellenfeleit. Ez is megtörtént, amikor 10 maffiózót mészároltak le egy dunaszerdahelyi étteremben.

Emiatt Szlovákiában indítottak a férfi ellen eljárást.

A dunaszerdahelyi bűnözőcsoport vezetőjét a szlovák hatóságok szerint 2010-ben meggyilkolták, de a holtteste még nem került elő.

Sz. Árpád 2005-ben autóbalesetben meghalt, a társát pedig európai elfogatóparancs alapján fogták el Németországban október 8-án.

D. Alexet, korábbi becenevén Tureket, a rendőrök az előre kitervelten elkövetett gyilkosságban felbujtással gyanúsították meg. A bíróság elrendelte a letartóztatását 1 hónapra, de a végzés nem végleges.

Saját presszójában gyilkolták meg

A TV2 hírműsora, a Tények információi szerint H. Sándort egy budapesti szórakozóhelyen fogták el pénteken este.

Tureket már korábban is szóbahozták azzal, hogy ő ölette meg a legjobb barátját és üzlettársát, de ez máig csak pletyka volt.