Szentkirályi Alexandra: Energiabiztonság elszabaduló rezsiárak nélkül

Szentkirályi Alexandra
Vágólapra másolva!
Az Európai Unióban, egyre több helyen egekbe szöktek az energiaárak, a szolgáltatók a családokra terhelik a magasabb árakat, úgynevezett rezsiválság alakult ki. Mi, magyarok, már jó ideje olyan rezsipolitikát folytatunk, amely megvédi a magyar embereket a gázáremeléstől - írja közösségi oldalán a kormányszóvivő. Szentkirályi Alexandra azt közölte, hogy az elmúlt évek magyar kormányzati intézkedéseinek köszönhetően 2013 óta átlagosan 25 százalékkal csökkent a földgáz, az áram és a távhő ára Magyarországon és még az inflációt követő áremelést sem engedték meg. Ennek köszönhető, hogy ma a magyar fogyasztók Európában az egyik legalacsonyabb háztartási energiaárakat fizetik.
Vágólapra másolva!

A kormányszóvivő leszögezte, hogy a 2020 februárjában meghirdetett Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv intézkedései elősegítik, hogy 2030-ra a belföldi villamosenergia-termelés 90 százaléka karbonmentes forrásból származzon, 2050-re pedig elérjük a klímasemlegességet. Az Akcióterv rögzíti azt is, hogy a következő 10 évben meghatszorozzuk a naperőművek kapacitását.

- írja, majd hozzáteszi: