Egy magyar és egy lengyel szurkolót tartóztattak le kedden Londonban, a magyar válogatott mérkőzésével kapcsolatban - nyilatkozta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Budapesten. Szijjártó Péter újságíróknak elmondta: a keddi londoni futballmérkőzésen "magyar és lengyel szurkolók biztatták közösen a magyar válogatottat, sikerrel".

Közölte: "vannak olyan szurkolók, akiknek az éjjel még nem ért véget, és ez által a nagykövetségünk dolgozóinak sem". Egy magyar és egy lengyel állampolgárt tartóztattak le kedd este, mindkét szurkoló "jelenleg a brit rendőrség vendégszeretetét élvezi" - fogalmazott. A miniszter kiemelte: a magyar nagykövetség folyamatos kapcsolatban áll a brit rendőrséggel. A magyar állampolgár, akit letartóztattak, még nem kért konzuli védelmet - tette hozzá. Megjegyezte: a nagykövetség és a konzulátus minden segítségét felajánlották.