Február közepén érkezik az SZJA-visszatérítés

SZJA adóbevallás pénzügyi tudatosság adó
Ne felejtsd el, közeleg a határidő!
Vágólapra másolva!
Varga Mihály Pénzügyminiszter már korábban bejelentette, hogy a gyermeket nevelő szülőknek visszajár a 2021-ben befizetett személyi jövedelem adójuk (SZJA), aminek felső határa az átlagbér éves adótartalma. Azt korábban is lehetett tudni, hogy több, mint 1,9 millió érintett összesen 600 milliárd forint visszatérítésre lesz jogosult, az alábbiakban a KCG Partners jogi szakértői azt foglalták össze, hogy pontosan miként.
Vágólapra másolva!

Kiknek jár a visszatérítés?

A visszatérítés azoknak jár, akik a 2021-es év legalább egy napján családi kedvezményre jogosultak voltak. E körben tehát a jogosultság ténye számít, a visszatérítés annak is jár, aki egyébként nem veszi igénybe a családi kedvezményt. A családi kedvezményre jogosultak:

  • a gyermekük - függetlenül annak számától - után családi pótlékra jogosultak, tehát a kedvezmény a gyermeket közösen, egy háztartásban nevelő szülők közül mindkettőt megilleti függetlenül attól, hogy házasságban élnek (pl. élettársi kapcsolat esetén az élettárs is, ha ő is jogosult családi pótlékra),

  • a várandós nő a családi kedvezményre magzat után, a várandóság 91. napjától jogosult, és jogosult a visszatérítésre a várandós nő házastársa is.

A családi pótlékra egyedülállóként jogosult szülőnek is jár az adóvisszatérítés, illetve azok az elvált szülők, akik közös gyermekeiket felváltva gondozzák és emiatt 50-50 százalékban kapják a családi pótlékot, és ugyanilyen arányban érvényesíthetik a családi kedvezményt, mindketten (teljes összegben) jogosultak az adó-visszatérítésre.

Mely jövedelmek után jár a visszatérítés?

A visszatérítés három adózói körre terjed ki:

  • SZJA szerintadózók az ún. összevont adóalapba tartozó jövedelmeik tekintetében.

  • A KATA-s kisadózók.

  • Egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (EKHO) szerint adózók.

Mi tartozik az összevont adóalapba?

  • Nem önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősül például a munkabér, közfoglalkoztatási jogviszonyból származó jövedelem.

  • Önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősül például a megbízás díj, az egyéni vállalkozók kivétje, ingó vagy – termőföldnek nem minősülő – ingatlan bérbeadásából, illetve magánszálláshely szolgáltatásból származó jövedelem.

  • Valamint az egyéb jövedelmek.

A visszatérítés nem vonatkozik ugyanakkor a külön adózó jövedelmekre: az osztalékból, az ingatlan értékesítésből, a tőzsdei nyereségből, a kamatból vagy az árfolyamnyereségből származó jövedelmek után megfizetett személyi jövedelemadóból nem jár visszatérítés (akkor sem, ha egyébként az összevont adóalap után megfizetett adó nem éri el a felső határ összegét).

Fotó / Mediaworks

Mekkora összeg jár vissza?

A visszatérítés összegét

  • az összevonat adóalap alapján - igénybe vett kedvezmények levonása után - ténylegesen megfizetett SZJA összege

  • KATA-soknál a tételes adó 25%-a;

  • EKHO-sok esetében az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás SZJA-nak minősülő része, amely 9,5%.

A visszatérítés felső határa 2020. december havi adatok alapján számolt éves átlagbér adótartama, azaz legfeljebb 809.000 Ft. A felső korlát abban az esetben sem változik, amennyiben valamely jogosultnak több jogviszony tekintetében is jár a visszatérítés.

Az adóvisszatérítés mértékét az alábbi táblázatok szemlélteti a különböző keresettel és adózási formával rendelkezők vonatkozásában:

Adóvisszatérítés - családi és egyéb adókedvezmények nélkül

Adózási forma

Bevétel (bruttó)

Visszatérítés

SZJA

Minimálbér*

167 400 Ft

301 000 Ft

Átlagbér**

449 400 Ft

809 000 Ft

Magasabb keresetű

1 000 000 Ft

809 000 Ft

Megfizetett adó

KATA

Főállású

50 000 Ft

150 000 Ft

Emelt összegű

75 000 Ft

225 000 Ft

EKHO

15%

9,5%,
maximum 809 000 Ft

*2021. évi kötelező minimálbér

** 2020. december havi bruttó átlagkereset

A visszatérítés ugyanakkor minden esetben csak a ténylegesen megfizetett adó után jár. Ebből következik, hogy amennyiben a családi kedvezményre jogosult családi kedvezményt vagy egyéb (személyi-, első házasok-) adókedvezményt, jóváírást érvényesít az összevont adóalap terhére, vagy a kisadózó - pl. a járványra tekintettel - szüneteltette tevékenységét és nem fizetett átalányadót, úgy a visszatérítés csak a csökkentett összegekre, azok erejéig alkalmazható.

A családi kedvezmény figyelembevételével természetesen a fenti táblázatban foglalt összegek is módosulnak, a nevelt gyermekek számának függvényében is. Míg családi kedvezmény nélkül a 2020-as átlagbér esetében is érvényesíthető a maximális visszatérítés, úgy a családi adókedvezmény mellett egy gyermekkel havi bruttó 500 ezer forint felett, két gyermekkel 700 ezer forint feletti, három gyerekkel pedig jóval 1 millió forint feletti fizetés esetén lehet élni a teljes adóvisszatérítéssel.

Fontos szabály viszont, hogy az 1+1%-os felajánlás összegét a visszatérítés nem csökkenti, így az anélkül számított magasabb összegre tehető meg.

Hogyan kapják meg a jogosultak a visszatérítést?

  • Automatikusan, további teendő nélkül. A legtöbb esetben a szükséges adatok az adóhatóság rendelkezésére állnak a megszerzett jövedelemre vonatkozó adatokból (a munkáltatótól /kifizetőtől).

  • Nyilatkozattal, a kisadózók, illetve akiknek a kiutaláshoz szükséges adatait nem ismeri az adóhatóság, 2021. december 31-ig nyilatkozatot tehetnek a szükséges adatok (bankszámlaszám, postai cím) tekintetében a „VISSZADO” nyomtatványon, amely 2021. október 31-től áll majd rendelkezésre és benyújtható elektronikusan és postai úton is.

  • Az SZJA-bevallásban: Azoknak a jogosultaknak, akiknek a jövedelméről az adóhatóságnak nincs információja és azoknak, akik az összevont adóalapba tartozó jövedelmük után maguk fizetik az SZJA-t - például külföldi munkáltatótól szerzett munkabér, egyéni vállalkozói, őstermelői jövedelmet szerző szülőknek, magánszemély bérlőknek történő ingatlan bérbeadás esetén - a bevallás tervezet kitöltésével, illetve módosításával van lehetőségük igényelni a visszatérítést.

Mikor várható az utalás?

Az adóhatóság az automatikus visszatérítéseket 2022. február 15. napjáig, illetve a bevallás alapján történő visszatérítéseket legkorábban 2022. március 1. napjától utalja ki.