Vágólapra másolva!
Meghalt Gálszécsy András, az Antall-kormány titkosszolgálatokat felügyelő minisztere - tudatta a Belügyi szemle, a Belügyminisztérium szakmai, tudományos hírportálja.
Vágólapra másolva!

Gálszécsy András módos családban született 1933-ban Szekszárdon, édesapja rendőrtisztként szolgált, ezért az ötvenes években családjával együtt kitelepítették egy hortobágyi tanyára. Tehetségének, kitartásának és nem mellékesen eredményes kézilabdás teljesítményének köszönhetően diplomázhatott, és

1981-től a Semmelweis Orvostudományi Egyetem gazdasági főigazgató-helyettese lett, ahol bekapcsolódott a rendszerváltoztatás folyamatába.

1990 és 1992 között a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter, majd 1995 és 2001 között a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója volt.

Kormányzati tevékenysége során belügyminiszteri, majd miniszterelnöki főtanácsadóként fáradhatatlanul szolgálta hazáját.

Egyik nyilatkozatában így fogalmazott:

Gálszécsy András fiatalkori sérelmeit soha nem rótta fel senkinek, életében és kiemelkedő pályafutása során a tisztesség, az együttműködő szándék és az ország javának szem előtt tartása jellemezte.

2018-ban a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki

és megjelent életrajzi könyve A birkahodálytól a Parlamentig címmel.