Éheztette a kutyáját egy balassagyarmati nő

rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
illusztráció
Vágólapra másolva!
Egy balassagyarmati nő egyáltalán nem foglalkozott a kutyájával, enni és inni sem adott neki. Kikötve tartotta, a lánc pedig belenőtt a húsába.
Vágólapra másolva!

Az ügyészek tavaly novemberben emeltek vádat a 41 éves nő ellen, mert láncon tartotta a 6-7 éves, staffordshire terrier fajtájú keverék kutyáját és

nyakörv híján a lánc belenőtt a nyakán a húsába. Emellett nem oltatta az állatot, inni és enni sem adott neki.

A kutyát egy alapítvány vette magához. A bíróság a nőt állatkínzás miatt másfél év börtönbüntetésre ítélte, amit 2 év próbaidőre felfüggesztett.

Az ítélet után az ügyészség keresetet nyújtott be a nő ellen, amiben azt javasolta, hogy a bíróság a nőt a kutyatartástól is tiltsa el két évre.

Az ügy polgári jogi úton folytatódik - írja az ügyészség.hu.