Ma újra elindul Magyarország legnagyobb civil kezdeményezése: a Békemenet

Békemenet 2018.03.15. Budapest, Kossuth tér, március 15. ünnepség
Vágólapra másolva!
Hatalmas, több százezres tömeg vonult 2012-ben az első Békementen, akkor még a szervezők sem számítottak ennyi emberre. A Békemenet a rendszerváltozás utáni Magyarország legnagyobb civil kezdeményezése lett, emberek százezrei már hétszer gyűltek össze, a nyolcadik Békemenetet idén október 23-án, ma rendezik, melynek több fontos üzenete is lesz.
Vágólapra másolva!

Az első Békemenet

A 2010-es kormányváltást követően Orbán Viktor kormánya egy csődközeli országot örökölt meg a balliberális kormányoktól. Az új kormányzat ezért olyan politikai megoldásokat keresett, melyek lényegesen különböztek a korábbi baloldali kormányok gyakorlatától, és melyek miatt szembekerültek Brüsszellel is. A bankadó, az új médiaszabályozás és a nemzeti-konzervatív alapokon álló Alaptörvény elfogadása kiváltotta az európai balliberális politikai elit nemtetszését, a kormányra óriási nyomás nehezedett.

Ilyen politikai környezetben született meg a civilek fejében a Békemenet gondolata,

hogy megmutassák, hogy a nemzeti kormány politikájának komoly bázisa van Magyarországon.

Arra azonban a szervezők – Bayer Zsolt publicista, Széles Gábor üzletember, Csizmadia László jogász, Fricz Tamás politológus, ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász és Bencsik András főszerkesztő – sem számítottak, hogy az első, „Nem leszünk gyarmat!” jelszóval megtartott Békementen négyszázezer ember fog részt venni.

Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke fotó: Talán Csaba

Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány elnöke az Origónak adott interjújában úgy emlékezett vissza az első Békementre, hogy arra számítottak, hogy sokan lesznek, de arra nem, hogy ennyien. Mint mondta, „a menet eleje már a Kossuth téren volt, a vége akkor indult a Hősök teréről.

Ez a hatalmas tömeg pedig békésen vonult végig az utcákon.”

A Belügyminisztérium a megmozdulás után kiadott közleményében is megerősítette, hogy a rendszerváltozás óta ez volt a legnagyobb tüntetés, emberemlékezet óta nem látott tömeg vett részt a magyar kormány melletti demonstráción.

A Békemenet sikerét jelezte, hogy a nemzetközi sajtóban is kiemelten foglalkoztak vele. A BBC kommentátora tökéletes időzítésről beszélt, a Bloomberg pedig arról írt, hogy a kommunizmus összeomlása óta nem volt ekkora tüntetés Magyarországon, és hogy már az első Békemenetből történelem lett.

Minden idők legnagyobb Békemenete

A második Orbán-kormány (2010-2014) alatt még öt Békemenetet tartottak, négyet Budapesten és egyet Gyulán. Az összes fővárosi menethez több százezer ember csatlakozott, és állt ki Magyarország függetlensége és szuverenitása mellett.

Békemenet 2014-ben Fotó: Mudra László - Origo

Az eddigi legnagyobb Békemenetet a 2014-es országgyűlési választások előtt egy héttel, „Egy az ország” mottóval szervezték.

A menetre a világ minden tájáról érkeztek magyarok:

az Egyesült Államokból, Kanadából, Ausztráliából, de Kárpátaljáról és a Vajdaságból is, akiket a szervezők külön üdvözöltek.

A Belügyminisztérium adatai szerint a hatodik meneten 460 ezren vettek részt, és a kommentárok szerint egészen biztosan hozzájárult a Fidesz kétharmados győzelméhez.

„Itt az ideje egy újabb Békemenetnek”

Békemenet 2018.03.15-én Fotó: Szabó Gábor - Origo

„A pandémia miatt sokáig nem volt Békemenet, utoljára 2018-ban szerveztünk - óriási tömeg vonult a Parlamentig. A hozzánk csatlakozók és a szellemi honvédők szinte már követelték, hogy itt az ideje egy újabb Békemenetnek, hiszen mérhetetlen a támadássorozat Magyarország ellen” – mondta az Origónak adott interjújában Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke.

A nyolcadik Békemenet október 23-án a Műegyetem elől indul, és az Andrássy és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkára, a 2006-os rendőrterror helyszínére érkezik, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mond majd ünnepi beszédet.

A menetnek több fontos üzenete is lesz, emelte ki Csizmadia László. Mint mondta, „az egyik az ország belső ellenzékének szól, akik belülről rágják, támadják Magyarországot. A másik pedig Brüsszelnek. A harmadik - nagyon fontos - cél, hogy megmutassuk: