Márki-Zay a show utáni első nyilatkozatában Gyurcsány Ferencéknek kezdett el hízelegni

Vágólapra másolva!
Miután vasárnap este megtették közös jelöltnek, Márki-Zay Péter azonnal hízelegni kezdett Gyurcsány Ferencéknek. Megnyilvánulása egyértelműen azt mutatja, hogy a baloldali színházban csupán álkonfliktusok voltak. A hódmezővásárhelyi polgármester győzelminek szánt beszédében - ahogy a baloldalon megszokott - gyalázni próbálta a Békemenet résztvevőit.
Vágólapra másolva!

Vasárnap este lezárult a Gyurcsány-show, aminek a végén, hosszas taktikázás után Márki-Zay Pétert hozták ki nyertesként.

A második fordulóban stratégiát váltottak a show szervezésében részt vevő pártok, és a játékban hagyott jelöltek közreműködésével azt próbálták meg elhitetni a választókkal, hogy valós verseny és valós konfliktus van. Természetesen nem volt, meg hát hogy is lett volna: a baloldal vezetője változatlanul Gyurcsány Ferenc. Ennek megfelelően

Márki-Zay Péter a show lezárultát követő sajtótájékoztatón egyből Gyurcsány Ferencék kegyeit kereste.

"Szeretnék bocsánatot kérni, ha bárkit megbántottam az elmúlt időszakban" - arra utalva, hogy Gyurcsánynéval egyszer (meglehetősen óvatosan) szemtelenkedni próbált. De pontosan felmérve, hol van az erő, azonnal bocsánatot kért. A jövő áprilisi parlamenti választások után a Demokratikus Koalíciónak lesz a legnagyobb képviselőcsoportja a baloldalon, arról nem is beszélve, hogy a listás helyek elosztásánál Gyurcsány Ferencé a döntő szó. Ennek szellemében nem sokkal később arról beszélt, hogy

Márki-Zay Péter egyből Gyurcsány Ferencéknek kezdett el kedveskedni, a kép jobb szélén a megbukott és megalázott Karácsony Gergely Forrás: Facebook

Nem sokkal ezt követően beszédet mondott az Anker közben, ahol szintén kitért show-beli "ellenfelére".

Azzal dicsekedett, hogy már tegnap felhívta Gyurcsánynét, és megígérte neki, hogy a baloldali összefogást továbbra is támogatni fogja.

A hódmezővásárhelyi polgármester Fidel Castrói hosszúságú szónoklattal szórakoztatta az egybegyűlt tömeget. Beszédének csúcspontján - a baloldali politikusoktól megszokottan - gyalázni kezdte a Fidesz szavazóit. Szerinte az október 23-i Békemeneten megvezetettek vesznek részt, ezért agresszívan arra buzdította támogatóit, hogy különféle módokon fejezzék ki nemtetszésüket irányukba. Majd azon próbált viccelődni, hogy szerinte a Békemenettel szimpatizálók azt hiszik, hogy migránsok ellen védik az országot.

Mint ismert, a baloldali politikusok kifejezetten tartanak az utcára vonuló több százezres tömegtől, ezért a legkülönbözőbb módszerekkel próbálják meg lejáratni a Békemenetet, és annak résztvevőit.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán így értékelte a baloldali színház lezárultát. "Életbe lép a Gyurcsány - Márki-Zay paktum. A baloldal hatalmat akar, annak viszont feltétele, hogy a miniszterelnök-jelölt és a legnagyobb baloldali párt elnöke ezt megkösse. Márki-Zay nyilatkozata egyértelművé teszi, hogy Gyurcsány rajta keresztül térne vissza a hatalomba, a helyzet tehát változatlan" - húzta alá.