Újabb pofon a baloldali cenzoroknak: Megkapta az ART minősítést az Elk.rtuk

Jelenet az Elk*rtuk című filmből
Vágólapra másolva!
Nemcsak a multiplexek, de az ország összes ART-mozija is vetítheti a 2006-os őszödi beszéd kiszivárogtatását és az utána kialakult forradalmi hangulatot feldolgozó politikai krimit.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság döntése alapján megfelel a hazai művészfilmek kritériumainak az Elk*rtuk című film, ugyanis megkapta az ART-mozis besorolást. Vagyis

az eddigi kifogásokkal ellentétben az ország összes mozija - multiplex és művész mozi - is játszhatja október 21-től az év legjobban várt független magyar politikai krimijét.

Korábban számos fórumon cikkeztek arról, hogy a budapesti ART-mozik közül, csak a Corvin mozi tervezi játszani a filmet - pedig közben folynak a tárgyalások a Budapest Filmmel további 3 moziról -, és szóltak cikkek arról is, hogy a multiplexek nem, vagy nagyon alacsony vetítésszámmal adják a Megafilm produkcióját. Az indok: szerintük nem hordoz megfelelő művészi értékeket egy közönségfilm.

Az NMHH azonban úgy véli, az Elk*rtuk megfelel az ART-mozis kritériumoknak, miszerint minden olyan forgalomba kerülő filmnek art minősítést ad, amely művészi értékével hozzájárul a magyar, az európai és az egyetemes audiovizuális kultúra fejlődéséhez:, vagy amelyet a bizottság oktatási, kulturális szempontból jelentősnek, magas művészi színvonalúnak ítél.

Jelenet az Elk*rtuk című filmből Forrás: Megafilm

A film egyik producere, Kálomista Gábor szerint

Helmeczy Dorottya, a film másik producere hozzátette:

Az igény pedig nagyon is megvan a nézők részéről, ugyanis a filmre már szeptember 28-án elfogytak a premier másnapjára a jegyek, sőt a következő napokra is alig lehetett már jegyet kapni három héttel ezelőtt, és azóta is folyamatosak a jegyértékesítések.