Egy Fejér megyében élő férfi 3 embert fogva tartott és arra kényszerítette őket, hogy dolgozzanak, amiért cserébe nem kaptak semmit. 

A férfi úgy kényszerítette állatok körüli munkára a kiszolgáltatott helyzetben lévő három embert, hogy cserébe nem kaptak fizetést, ételt és orvosi ellátást sem biztosított nekik, valamint fürdeni sem tudtak. Ketten egy romos, félig fedetlen, fütés nélküli épületben aludtak, a harmadik társuk pedig egy teherautóban. 

Forrás: Police.hu

 

A férfi rendszeresen verte és megalázta őket. Megszökni nem mertek, mert a férfi azzal fenyegetőzött, hogy megveri őket.   

Az ügyészség javasolta a letartóztatását, mivel többek között fennál a bűnismétlés, a szökés és elrejtőzés veszélye. A bíróság ezzel egyetértve eérendelte a letartóztatását.