Több, mint 3000 darab 200 forintost lopott el egy frissen szabadult sorozatbetörő

Vágólapra másolva!
Röviddel a szabadulása után több Kaposvár környéki faluba is betört egy 44 éves férfi, egyszer társa is volt, egy 24 éves férfi. Az ügyészség a letartóztatásban lévő, idősebb férfival szemben fegyházbüntetést, míg társával szemben felfüggesztett fogházat javasolt.
Vágólapra másolva!

A többszörösen büntetett előéletű férfi novemberben szabadult legutóbbi, szintén lopás miatt kiszabott börtönbüntetéséből. Azonban nem tanult az esetből, ugyanis már januárban betört egy falubeli lakásába.

A férfi a házba a fürdőszoba ablakán keresztül mászott be, majd több, mint 3.000 darab 200 forintos pénzérmét lopott el.

Forrás: Ügyészség

A férfi ezután 24 éves társával tört be a szomszéd faluban egy német férfi házába,

ahonnan csak kisebb értékű háztartási cikkeket tudtak elvinni, mivel időközben tetten érték.

A nyomozás során az idősebb férfit a kaposvári rendőrök

rövid időn belül őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte a letartóztatását.

Az ügyészség az azóta is letartóztatásban lévő, többszörös visszaeső férfival szemben

fegyházbüntetés, míg társával szemben felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását javasolta.