Halálra késelt egy nőt egy szabolcsi férfi

Vágólapra másolva!
Egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élő férfi több nőre is rátámadt, egyiküket meg is gyilkolta. A másik egy bolt eladója, akit életveszélyesen megsebesített egy késsel. A férfit életfogytiglani büntetésre ítélte a bíróság.
Vágólapra másolva!

A 45 éves férfi 2018-ban elvesztette a munkáját, erről azonban nem szólt senkinek, úgy tett, mintha továbbra is munkába menne minden reggel.

Napközben a környéken kocsikázott, valamint prostituáltakkal szexelt.

A korábbi élettársi kapcsolatából több gyereke is született, akik után tartásdíjat kellett fizetnie. Ezt azonban nem tette meg, jelentős hátralékot halmozott fel.

2018 novemberében semmilyen jövedelme nem volt. Ebben a hónapban 6 nap alatt két nőt támadott meg.

A hónap közepén, egy kisvárosban prostituálttal akart szexelni, ezért a nővel a város egyik elhagyatott részére mentek.

Aktus közben valamin összevesztek. A férfi előbb kézzel, majd késsel támadt rá és meggyilkolta.

Forrás: Ügyészség.hu

Ezek után kivett a nő táskájából 9 ezer forintot, a holttestet egy fekete fóliába csomagolta és betette a kocsija csomagtartójába, a nő telefonját pedig eldobta.

Amikor hazaért, a csomagtartóban hagyta a holttestet, majd később is úgy használta az autót, hogy a nő teste benne volt.

Hat nappal később eldöntötte, hogy kirabol egy boltot. A gyilkossághoz használt konyhakést, és az engedély nélkül tartott fegyverét magához vette, és elment egy ruha üzletbe. Ott vásárlást színlelt, majd az egyedül lévő eladónőre támadt. A pisztoly markolatával arcon ütötte, és a hanyatt esett nő testére térdelt.

Az eladó az életéért könyörgött, de a férfi többször is megszúrta a konyhakéssel, amitől életveszélyes sérülései lettek.

A segélykiáltásait egy közelben lévő férfi hallotta meg, aki határozott fellépésével elkergette a támadót, aki pénz nélkül menekült el. A rendőrök másnap elfogták, majd a kocsijában megtalálták a holttestet.

A bíróság több ember ellen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, kifosztás, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés miatt életfogytig tartó fegyházra ítélte a férfit, aki legkorábban 35 év után szabadulhat feltételesen.

Az ítélet ellen a férfi és a védője enyhítésért, illetve felmentésért fellebbezett. Az ügyészség elfogadta a bíróság döntését.