Sírva búcsúzott meggyilkolt kétéves fiától a halottasházban az a magyar férfi, akinek gyerekét volt élettársa ölte meg Olaszországban. Az egykori pornósztár több késszúrással végzett közös fiukkal, majd a testéről fotókat készített, végül egy helyi szupermarketbe vitte, ahol futószalagra tette az akkor már halott gyereket. Mindezt azért tette, mert képtelen volt feldolgozni, hogy a bíróság a volt élettársának ítélte a kisfiút.

Kiutazott Olaszországba, a Perugia melletti Cittá della Pieve ügyészségére Juhász Norbert, aki kisfia holttestét is megtekinthette - írja a Bors. Mint arról az Origo is beszámolt, az egykori pornósztár több késszúrással végzett kisfiával, miután a magyar bíróság ideiglenesen az apánál helyezte el a gyereket. Az anya nem akart beletörődni, hogy csak kéthetente, néhány órában találkozhat a gyerekével, ezért külföldre menekült - a kisfiúval együtt. A rendőrök hamar elkapták a gyerekgyilkossá vált édesanyát.

Csak az arcát tudta megnézni

A férfi a lapnak elmondta: lehetősége volt elbúcsúzni az olaszországi halottasházban fekvő gyerekétől.

Bementem hozzá. Kihúzták a hűtőből az elhunyt kisfiamat. Felemeltem róla a leplet, de csak az arcát voltam képes megnézni.

Megszakadt a szívem. Életem egyik legszörnyűbb élménye volt, senkinek sem kívánom. Nem tudtam abbahagyni a zokogást. Békésnek tűnt, de látszott rajta, hogy már nincs benne élet. Talán csak ott fogtam fel igazán, hogy az egyetlen gyermekem már soha nem fog megölelni. Még nem tudom, hogy Alexet hamvasztjuk vagy koporsóban temetjük el. Akárhogy is döntök, van segítségem. Szeretnék már mielőbb túl lenni ezen a borzalmon, de tudom, hogy sosem fogom tudni feldolgozni a történteket!"

A pornósztár ellen a magyar rendőrség is elfogatóparancsot adott ki a gyilkosság utánForrás: TV2/Tények

A férfi reménykedett benne, hogy Olaszországban többet meg tud majd a gyilkosság körülményeiről.

"Két tolmács volt a segítségemre, miközben a bíróval beszélgettem. Ő igazából az itthoni előzményekre volt kíváncsi. Elmondtam, hogy Katalinnal már régen megromlott a kapcsolatunk, és azt is, hogy a terhessége alatt is ütögette a hasát. Gondolom, azért, hogy elvetéljen. Engem akadályozott abban, hogy rendes kapcsolatot ápoljak a kisfiammal – idézte fel Norbert. Hozzátette: Katalinnal nem akart találkozni a börtönben. A tragédia helyszínére sem ment el.

Előre eltervezhette a gyilkosságot

A bíró a rendelkezésére álló információkból arra a következtetésre jutott, hogy Katalin előre eltervezetten ölte meg Alexet. Lehet, hogy már akkor is tudta, mit fog tenni, amikor elindult Olaszországba

- mondta a férfi a lapnak.

A Bors beszélt a gyerekgyilkos nő anyjával is, aki azt mondta, lánya többször megfenyegette őt.

Sosem lesz már olyan az életem, mint volt. Azt, hogy megölte az unokámat, nem tudom, és nem is akarom megbocsátani Katalinnak. Szerintem viszont nem börtönben, hanem elmegyógyintézetben van a helye. Már csak annyit szeretnék, hogy a nagyobbik unokám, Klaudió rendesen elvégezhesse az egyetemet. Ő a támaszom. Nem tehet arról, amit az anyja tett. A kis unokám temetésén majd szeretnék részt venni, de az apával nem állok szóba - mondta az asszony.