Ha a baloldal lenne hatalmon, akkor vizitdíjat és kórházi napidíjat kellene fizetni

Jó állam fórum, internetes fórum, állampolgárokkal való kezdeményező kommunikáció, vizitdíj-automata a Szent Imre Kórházban 2007 ferbruárjában
Vágólapra másolva!
A LIBE-bizottság magyarországi delegációjának az összeállítása és tevékenysége alapvetően szembemegy azon uniós alapértékekkel, mint a pártatlanság és a részrehajlás nélküliség elve - minderről Juhász Hajnalka, a KDNP országgyűlési képviselője beszélt kedden az Országgyűlésben napirend előtti felszólalásában. Mindezek mellett az is elhangzott, hogy az elszabaduló európai energiaárak ellenére a magyar kormány megvédi a rezsicsökkentés eredményeit. Szóba került még a Gyurcsány-korszak egészségügyi és sportpolitikája is. 
Vágólapra másolva!

A nemzetközi szervezetek az utóbbi időben átpolitizálnak bizonyos kérdéseket, így többek között a jogállamiságot is - mondta Juhász Hajnalka napirend előtti felszólalásában. A KDNP országgyűlési képviselője szerint ezzel párhuzamosan még a LIBE-bizottságnak is be kellene tartania a pártatlanságot és az uniós alapelveket. Az Uniónak tiszteletben kell tartania a tagállamok szuverenitását és hagyományaikat - tette hozzá.

- mondta Juhász. Személyesen tapasztaltam meg, hogy a LIBE-bizottság kész ítélettel érkezett Magyarországra - tette hozzá.

Juhász Hajnalka: A LIBE-bizottságnak semmi köze nem volt a pártatlanság elvéhez Fotó: Koncz Márton - Origo

Minderre Völner Pár, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára azt mondta, hogy Brüsszel és Soros György álcivil szervezetei újabb támadást indítottak Magyarország ellen különféle kreált ügyek miatt.

A jogállamiság országról országra különféle formákat ölt, és ezért nem lehet szankcionálni az egyes gyakorlatokat

- tette hozzá. A LIBE-bizottság jelentése minden bizonnyal nélkülözni fogja a tényeket.

Középpontban a kenyér

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Fidesz országgyűlési képviselője napirend előtt azt mondta, hogy a kenyér az életünk része, és ezért kötött szorosabb szövetséget egymással a Magosz és a Magyar Pékszövetség. Ennek a programnak a része a 11 évvel ezelőtt indult Magyarok Kenyere akció - tette hozzá. A legfőbb cél, hogy minél egészségesebb összetevőkből készüljön el mindnyájunk kenyere - mondta Jakab.

Az elmúlt évek a magyar agrárium számára komoly kihívásokat hoztak - így válaszolt Farkas Sándor. Az Agrárminisztérium államtitkára közölte, hogy a nehéz körülmények ellenére 5 millió tonna búza termett, és ebből még exportra is jut.

Éppen ezért a nyáron újabb 200 milliárd forintos pályázatot nyitott meg a kabinet a gazdálkodók számára a további fejlesztések érdekében - tette hozzá.

Hogyan jut erre többletforrás?

– így reagált Orbán Balázs Arató Gergely (DK) napirend előtti felszólalására. 6913 milliárd forinttal nőtt a nemzeti vagyon 2010 óta Magyarországon, míg 2010 előtt 193 állami társaságot értékesítettek Gyurcsányék, és az abból befolyó pénzt elfolyatták – hívta fel a figyelmet a Miniszterelnökség államtitkára. Szólt arról is, hogy több mint 30-szorosára nőtt a hazai aranytartalék, bár így lett volna 2010 előtt is, és akkor lehet, nem megy csődbe az ország 2008-09-ben.

– tette fel a kérdést Orbán Balázs.

Orbán Balázs: 30-szorosára nőtt a hazai aranytartalék Forrás: MTI/Illyés Tibor

A kormány megvédi a rezsicsökkentés eredményeit

Amikor Gyurcsány Ferenc volt kormányon, akkor folyamatosan emelték a rezsi árát, ezért furcsa, hogy egy baloldali képviselő beszél az európai magas energiaárakról – így válaszolt Schanda Tamás Mellár Tamás (Párbeszéd) felszólalására. Az ITM államtitkára azt mondta, hogy miközben a magyar családokat megsarcolták a rezsiköltségekkel, addig Gyurcsány cége kedvezményesen jutott áramhoz, ez a baloldali rezsipolitika. A Párbeszéd a brüsszeli energiauniós tervek mellett áll, tehát a rezsicsökkentés eredményeit eltörölnék – tette hozzá. A legnagyobb klímarombolóknak kell viselniük a költségeket, és nem a magyar családoknak – mondta az államtitkár.

– hangsúlyozta Schanda.

Így sarcolná a baloldal a betegeket

– így válaszolt Rétvári Bence Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) felszólalására. Az Emmi államtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy több mint 4 ezer fővel nőtt az egészségügyi jogviszonyban dolgozók száma az új törvény hatálybalépése óta. A várólistákkal kapcsolatban közölte, hogy a járvány miatt minden országban nőtt a várólisták hossza, miközben Magyarországon most pluszforrásokat biztosítanak a listák rövidítése érdekében.

A baloldal ismét bevezetné a vizitdíjat? (illusztráció) Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Súlyosabb büntetés a gyermekeket bántalmazóknak

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára Hohn Krisztinának (LMP) azt mondta, hogy 2010 óta a kormány több intézkedést hozott a gyermekek védelme érdekében. A gyermekek sérelmére elkövetett súlyos bűncselekmények nem évülnek el, és bevezették a foglalkozástól való végleges eltiltást abban az esetben, ha szexuális bűncselekményt követett el az adott személy gyermekek ellen – tette hozzá.

A büntetési tételek is emelkedtek, ha gyermekek elleni szexuális bűncselekmények történtek.

A gyerekek védelmét mi szigorúan a gyerekek védelmére koncentráljuk, így nem engedünk teret a különféle civil szervezeteknek – mondta Völner. Éppen ezért vannak komoly vitáink a gyermekvédelmi törvény miatt Brüsszellel – tette hozzá.

Sem a külföldön játszó magyart, sem a Magyarországon játszó külföldi sportolókat nem vetjük meg - így reagált Rétvári Bence Steinmetz Ádám (Jobbik) felszólalására. Arról, hogy mit várhatunk Gyurcsány Ferenctől a sport területén, csak egy dologra kell emlékeztetni: amikor kormányfő lett, megszüntette a sportminisztériumot - hívta fel a figyelmet az Emmi államtitkára.