Márki-Zay Péter mögött már felsorakozott Gyurcsány Ferenc és volt minisztere, egyúttal kijelölt utódja, a szintén bukott kormányfő Bajnai Gordon is. És nincs mit csodálkozni: az utóbbi, azaz Bajnai most embereket toboroz neki. Gyurcsánynak.

Embereket toboroz a Facebookon Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc volt minisztere, írta meg a Népszava. Mindez azért érdekes, mert kedden titokban Márki-Zay Péter és Gyurcsány Ferenc egymással tárgyalt. Jól látszik, hogy a múlt emberei készülnek a visszatérésre. Gyurcsány, a baloldal vezetője tárgyal (a nyilvánosság kizárásával) a jelöltjével, de közben egyik legközelebbi embere már szervezkedik.

Bajnai Gordon és Gyurcsány FerencForrás: MTI/Kovács Tamás

Vagyis, miközben Márki-Zaynak Gyurcsány Ferenc egy - használjuk csak a baloldal kifejezését nyugodtan - füstös szobában mondja el, hogy mi a feladata és mit szabad neki, mit nem, amiről a hódmezővásárhelyi polgármester egyáltalán nem dicsekszik, inkább hallgat, addig Gyurcsány 2009-es utóda (és egykori beosztottja) már szervezi az embereket az országos kampányhoz gyakorlatilag nulla háttérrel rendelkező hódmezővásárhelyi polgármesternek. Egyértelmű: a baloldali múlt emberei egyre gyorsabban a felszínre törnek, hogy visszaszerezhessék a hatalmat Márki-Zay mögé bújva. 

És a Városházán pontosan ismerjük, hogy térnek azonnal vissza: Karácsony Gergely, a báb mögött gyakorlatilag a fél Gyurcsány-kormány megjelent Budapesten, Draskovicstól Katona Tamásig, nem beszélve arról, hogy Gál J. Zoltán, Gyurcsány egyik legfontosabb embere lett Karácsony főtanácsadója. Olyan szinten fogja a kezét (irányítja), hogy még a Facebook-bejegyzéseit is ő írja.

Márki-Zay Péter mögé bújva is erre készülnek - a múlt emberei akarnak visszajönni és ismét hatalmat szerezni, ez eléggé nyilvánvaló.