Szombaton, október 23-án lesz 15 éve annak, hogy Gyurcsány Ferenc utasítására lovasrohamot vezényeltek békés tüntetők ellen, emberek szemét lövették ki gumilövedékekkel, és porba tiporták az alapvető jogokat. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) ügyvezetője az Origónak idézte fel a 2006-os rendőrterror legvéresebb napját és arról is beszélt, hogy miként térne vissza az erőszak és az elnyomás, ha Gyurcsány Ferenc és a baloldal ismét hatalomra kerülne.

2006. október 23-án jutott csúcspontra a rendőrterror, amelyet Gyurcsány Ferenc az őszödi beszéd kiszivárgása után vezényelt a tüntetők ellen. Ma már jogerős ítéletekkel, felvételekkel, szemtanúkkal, jelentésekkel is alátámasztott tény, hogy szisztematikus karhatalmi erőszakot alkalmaztak törvénytelen eszközökkel, amelynek célja a megfélemlítés, a hatalom megőrzése és az alapvető jogok gyakorlásától való elrettentés volt.

Gaudi-Nagy Tamás szerint célkeresztbe vették az akkori legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz  megemlékezését és egyúttal azokat is, akiket később a Kossuth térről jogellenesen szorítottak ki a rendőrök.

Balsai István vizsgálati jelentése, valamint a Nemzeti Jogvédő Szolgálat 10. évfordulós jelentése nem véletlenül minősítette terrorcselekménynek a történteket

- fogalmazott.

Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetőjeForrás: MTI/Kovács Tamás

A bevetett eszközök közül a szemkilövetéskor is használt vadászfegyverek és gumilövedékek szakértők által megállapítottan élet kioltására alkalmasak voltak és nem is voltak rendszeresítve. Mégis több ezer gumilövedéket lőttek ki a Deák tér és az Astoria környékén ártatlan emberek ezreire azonosító nélküli, maszkos rendőrök.

Számtalan esetben ráadásula gumilövedékekkel, valamint a könnygázgránátokkal is az emberek fejére céloztak, ami egyértelműen jelzi, hogy a cél a minél súlyosabb sérülések okozása volt.

Minden esetben közös jellemző volt az öncélú kegyetlenkedés, amely nem csak az utcán tartózkodókat, hanem akár a vendéglátóhelyeken ülőket is utolérte. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy lovasrohamot vezényeltek békésen megemlékező emberekkel szemben, akik között babakocsis anyukák és bottal közlekedő idősek is voltak.

Forrás: MTI/Honéczy Barnabás

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) ügyvezetője adatokkal bizonyította, hogy Gyurcsány Ferenc felesége hazudott akkor, amikor azt mondta, hogy több volt a rendőr sérült, mint a civil. A valóság az, hogy legalább 200 civil súlyos sérüléséről szólnak a kórházi és a mentős adatok, míg a Gyurcsány által felkért bizottság összesen 47 rendőr sérülését állapította meg - hangsúlyozta Gadi-Nagy Tamás.

Az áldozatok közül 14 ember szenvedett szemsérülést, több tucat fej és nyaksérülés volt, valamint több ezer ember ért maradandó testi vagy lelki károsodás. A kegyetlenkedés tovább folytatódott a fogdákban és a büntetés-végrehajtás intézetekben is az elkövetkező időszakban, valamint tömegesen indítottak koncepciós eljárásokat civilekkel szemben.

Gyurcsány Ferenc utasítására lőtték ki emberek szemét és okoztak maradandó lelki vagy testi sérüléseket emberek százainakForrás: REUTERS/Bogdan Cristel

Velem együtt sokan nem gondolták volna, hogy Gyurcsány Ferenc ezen véres napok után 15 évvel nem megérdemelt fegyházbüntetését tölti, hanem a baloldal vezéreként hatalomra készül. Ráadásul világossá tette többször is a vele szövetséget kötő politikusokkal együtt - mint amilyen Márki-Zay Péter is -, hogy ők ezeket a módszereket tartják jogállaminak és követendő példának - mondta.

Gaudi-Nagy szerint, amikor a baloldal álságos módon azt állítja, hogy "jogállamisági problémák" vannak Magyarországon és vissza kell térni a 2010 előtti időszakra, akkor lényegében egyfajta ígérvényét adják annak, hogy ha hatalomra kerülnének akkor nem haboznának ilyen és ehhez hasonló módszerekhez folyamodni. Azt is elmondta, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester látszólag Gyurcsány-ellenes mondatait nem lehet komolyan venni.

Abban mindenki biztos lehet, hogy Márki-Zay Péter nem Gyurcsány Ferenc 2006-os elszámoltatásával fogja kezdeni esetleges kormányzását, de ez nyilvánvalóan később is teljesen kizárt lenne - zárta Gaudi-Nagy az Origónak adott interjúját.