A rendőrterrort brutális megtorlások követték 2006-ban

Egy tüntetőt földre tepernek a rohamrendőrök az Alkotmány utcában, 2006. október 23.
Vágólapra másolva!
2006 őszén az őszödi hazugságbeszéd miatt soha nem látott tüntetések robbantak ki Magyarországon. Tömegek követelték Gyurcsány Ferenc távozását. A bukott miniszterelnök azonban nem mondott le, hanem véres leszámolásba kezdett az ellene tüntetőkkel szemben. 
Vágólapra másolva!

2006 őszén megdöbbentő, megalázó és embertelen módon bántak a tüntetőkkel a rendőrök.

A rohamrendőrök könnygázt fújnak a tüntetőkre az Alkotmány utcában, 2006. október 23-án Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Bántalmazták, megverték, megrugdosták, kínozták őket, előfordult, hogy már megbilincselt embereket ütöttek-vertek véresre, önkényesen napokig tartottak fogva emberek.

A bukott kormányfő azóta sem tanúsított megbánást, sőt feleségével együtt még ma is büszkék az aljas, embertelen leszámolásra.

A brutális rendőrségi fellépésnek és az azt követő megtorlásnak több száz sérültje volt. Sokszor rossz helyen és rossz időben tartózkodó semleges járókelőkre, éttermekben és sörözőkben tartózkodó emberekre támadtak rá a rendőrök.

2006 őszén Gyurcsány Ferenc és a baloldali kormányzata olyan megtorlógépezetet működtetett, mint amilyet a 1919-es vörösterror idején, 1945 és az 1956-os szabadságharcot követően működtettek a kommunisták.

Az október 23-i karhatalmi megtorlások

2006. október 23-án az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóján Budapesten és rengeteg más helyen tüntetést szerveztek a Gyurcsány-kormány ellen, amely a népet átverve került hatalomba a 2006-os országgyűlési választást követően.

Budapest, 2006. október 23. A Fidesz és a KDNP október 23-i nagygyűlése az Astoriánál az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján Forrás: MTI/Földi Imre

2006. október 23-át követően pedig brutális szintre kapcsolt a karhatalmi terrorgépezet.

A hatalom képviselői csőcseléknek titulálták a békés tüntetőket, a tüntetéseket zavargásoknak nevezték, hogy a kemény fellépésre parancsot kapó rendőrök még kegyetlenebbül léphessenek fel a demonstrálókkal szemben.

Október 23-a éjszakáján kora hajnalig tartott a rendőri fellépés és brutális tömegoszlatás.

A beszámolók szerint egyes rendőri egységek - azonosító nélkül - törvényellenes, szadista módon avatkoztak be az eseményekbe.

Több vendéglátóhelyre is betörtek a rendőrök és minden jogalap nélkül bántalmazták az embereket. Éjjel a Blaha söröző ártatlan, teljesen semleges vendégeit a rendőrség az utcára kergette, az utcán a menekülő embereket rendőrök sorfala fogadta, akik az ártatlan embereket megtámadták, gumilövedéket lőttek ki rájuk. Ekkor egy áldozat életre szóló sérülést szenvedett, holott semmi sem utalt arra, hogy a söröző vendégeinek bármi köze lett volna a tüntetésekhez.

2006. október 23. könnygázgránátot lőttek ki a tüntetőkre a Károly körúton Forrás: MTI/Kovács Tamás

A tüntetéseken és azt követően az előállított emberek számos hatósági visszaélésről számoltak be, melyek a rendőrségi fogdákban és büntetés-végrehajtási intézményekben történtek.

Embervadászatra is sor került a hatóságok részéről. Elmondások szerint a rendőrség felirat nélküli furgonokkal pásztázta a főváros utcáit, ahol az azonosító nélküli rendőrök - többnyire éjjel - buliból hazafelé tartó fiatalokra támadtak, véresre verték és begyűjtötték őket. A begyűjtött emberek sokszor szörnyű megpróbáltatásokról számoltak be. Legalább 200 fiatalt helyeztek így előzetes letartóztatásba.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A budapest fogdák megteltek megfélemlített, sérült fiatalokkal, akik a tüntetéshez való alkotmányos jogukat gyakorolták mindössze.

- mondta egy áldozat.

Több esetben szidalmazták az áldozatokat, a rendőrök „kurva anyáztak és cigányoztak is" a beszámolók szerint.

A fogdákban a kínzások, a kegyetlen bánásmód és a sokszor hajnalig tartó kihallgatások voltak jellemzőek.

Voltak olyan letartóztatott emberek, akiket 10 napig is fogva tartottak úgy, hogy a hozzátartozóik semmit sem tudtak róluk.

Egy tüntető elmondása szerint:

Az Egészségügyi Minisztérium adatai szerint csak október 23-án legalább 195 ember sérült meg a brutális rendőri erőszaknak köszönhetően.

Számos esetben olyan személyeket vontak rendőri intézkedés - és bántalmazás alá -, akikkel szemben ennek nem álltak fel a jogszabályi követelményei. Olyan intézkedés alá vont embereket bántalmaztak a símaszkos, azonosító jelet nem viselő rendőrök, akik már teljesen képtelenek voltak a védekezésre, bárminemű ellenállás tanúsítására képtelenek voltak.

Forrás: MTI/Illyés Tibor

Hiába éltek több százan panasszal bántalmazásuk miatt az ügyészségen, a sisakban, maszkban, azonosítószám nélkül oszlató rendőrök többségét nem lehetett azonosítani, a rendőri vezetők pedig nem azonosították az elkövetőket.

Az őszi eseményeket követően több tucat békés tüntető ellen kezdtek koncepciós eljárásokba a hatóságok, amelyek sok esetben hosszú hónapokig, gyakran évekig is tartottak.