Durva támadás Lengyelország ellen: Brüsszel illegitimnek nyilvánította a lengyel alkotmánybíróságot

Vágólapra másolva!
Maratoni vita után megszavazta az Európai Parlament az álláspontjukat a lengyel alkotmánybíróság uniós jogot érintő döntéséről. A képviselők nagy többséggel fogadták el azt a dokumentumot, miszerint a lengyel alkotmánybíróságnak nincs jogi legitimitása, nem független és az alkotmány értelmezésére nem jogosult - írja a Mandiner.
Vágólapra másolva!

Az EP úgy véli, hogy a lengyel alkotmánybíróság döntése az értékek és jogszabályok európai közössége elleni támadásnak" minősül

Az Európai Parlament az Európai Bizottságnak azt javasolta, hogy indítsa el Lengyelországgal szemben a jogállamisági mechanizmust, illetve szakítsa meg vagy függessze fel a kifizetéseket és ezen felül indítson kötelezettségszegési eljárásokat.

A döntés előzménye, hogy a lengyel alkotmánybíróság határozatában úgy döntött, hogy az uniós jog nem minden esetben előzi meg a lengyel jogot, azokban az esetekben, ahol ezt nem írja elő külön a jogrend, a lengyel alkotmány elsőbbséget élvez. Korábban már a német alkotmánybíróság is hozott hasonló határozatot, a brüsszeli képmutatást és kettős mércét jól mutatja, hogy akkor a német alkotmánybíróságot nem támadta meg az Európai Parlament.