Újraélesztettek egy idős férfit a záhonyi piacon

illusztráció, mentőautó, mentő, ambulancia
Vágólapra másolva!
Újraélesztettek szerdán egy férfit a záhonyi piacon. A vásárlók és az árusok, és egy szabadnapos egészségügyi dolgozó is a segítségére sietett - közöltek az Országos Mentőszolgálat a Facebookon.
Vágólapra másolva!

Az Országos Mentőszolgálat azt írta, hogy a záhonyi piacon esett össze tegnap egy 70 év körüli férfi, akinek azonnal több vásárló és árus is a segítségére sietett.

Ekkor értesítették a mentőket, és a telefonon kapott utasítások szerint megvizsgálták a beteget, aki nem lélegzett. A mentésirányító riasztotta a mentősöket, emelett telefonon segítette az újraélesztést.

Közben egy szabadnapos egészségügyi dolgozó is csatlakozott az életmentéshez, amit a perceken belül érkező mentők emelt szinten folytattak.

Az időben megkezdett mellkasi nyomások hamar sikerre vezettek és mire a második mentőegység is megérkezett, a beteg keringése visszatért. Az ellátás még sokáig zajlott a helyszínen, amit a vásárlók aggódva és reménykedve figyeltek.

A férfit végül stabil állapotban szállíthatták kórházba.