Egyedülálló bérfejlesztés kezdődik a Debreceni Egyetemen

Debreceni Egyetem
Vágólapra másolva!
A Debreceni Egyetemen (DE) a felsőoktatási alaptevékenységeket és azok kiszolgálását végző 4075 munkavállalónak nő a fizetése, egyes munkakörökben akár 80 százalékkal - tájékoztatott a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának döntéséről az intézmény sajtóirodája.
Vágólapra másolva!

A kuratórium döntése alapján a működési modellváltásnak köszönhetően olyan új bérstratégiát fogadhattak el, amely az oktatási-kutatási tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó munkakörökben jelentős fizetésemelést jelent, ugyanakkor a teljesítményt is figyelembe veszi.

A kétlépcsős bérfejlesztési program során történelmi bértömegfejlesztés valósul meg az egyetemen.

Ennek lehetőségét az augusztusban életbe lépett alapítványi működés és az azzal járó finanszírozás mellett a DE elmúlt években nyújtott teljesítménye teremtette meg - idézi a közlemény a kuratórium elnökét.

Kossa György kiemelte: az új bérstratégia két fontos pillére a

mérhető intézményi és egyéni teljesítmény.

A Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítványnak a magyar állammal szeptemberben megkötött szerződése öt évre biztosítja az egyetemi finanszírozás kereteit, amelynek fontos feltétele, hogy az intézmény elérje a megállapodásban rögzített képzési, tudományos, valamint az ágazati mennyiségi és minőségi indikátorokat - mondta.

Debreceni Egyetem Fotó / Debreceni Egyetem

Hozzátette: mivel az egyetem alaptevékenységét és a teljesítendő célokat az oktatók, kutatók, tanárok munkája alapozza meg, ezért az alapítvány kuratóriuma esetükben kiemelt bérintézkedést fogadott el.
Minden oktatást-kutatást kiszolgáló munkavállalói csoportban kétkörös bérintézkedés lesz. Az első körben, szeptember 1-jétől a munkavállalói csoportoknál eltérő mértékű, alapbérbe épülő fizetésemelésről döntöttek, míg a második körben, 2022. január 1-jétől teljesítményalapú bérkiegészítést vezetnek be, amely egyéves határozott időre adható. Egy év után, 2023-tól ennek a bérelemnek a folytatása az elért egyetemi teljesítménytől és az azzal kapcsolatos egyetemi forrásoktól, egyéni mértéke pedig a teljesítményértékeléstől függ - jelezte Kossa György.

A közlemény szerint Bács Zoltán kancellár azt mondta, a legnagyobb arányban az oktatói és kutatói munkakörök bértábláiban legalacsonyabb bruttó bérrel szereplő tanársegédek, adjunktusok, tudományos segédmunkatársak és tudományos munkatársak, valamint a felsőoktatási tanári munkakörben foglalkoztatottak fizetése nő az új egyetemi bértábla szerint.