Megölte főnökét, aztán felgyújtotta és elásta holttestét Tatabányán

Vágólapra másolva!
Gyilkosság és kifosztás miatt emeltek vádat azzal a férfival szemben, aki Tatabányán, 2020. április 12-én este megölte, meggyújtotta, majd elásta munkaadóját. A bűnjelek és a holttest eltűntetésében segített a férfi élettársa, aki ellen ezért bűnpártolás miatt emeltek vádat. A férfit elsőfokon 15 év börtönre ítélték, azonban fellebbezés miatt az ítélet nem jogerős.
Vágólapra másolva!

A férfi munkaadója több ingatlanán végzett folyamatos fizikai munkát. A férfi élettársa is nála dolgozott, takarítási és adminisztrációs munkákat végzett, emellett titokban szexuális szolgáltatást is nyújtott a munkaadónak.

2020. április 12-én estefelé Tatabányán a férfi összeveszett munkaadójával annak lakásán, majd a férfi két alkalommal teljes erőből, ököllel arcon ütötte a munkaadót,

aki ennek következtében a földre esett. A munkaadó közölte a férfival, hogy hívja a rendőröket, mire a férfi

megragadott egy másfél méteres szögvas-darabot és kétszer teljes erőből fejbe vágta vele. A megvert férfi a helyszínen meghalt.

A gyilkosság után a férfi

ellopta főnöke 260.000 forintját, és a telefonját.

Ezután odahívta élettársát, majd közösen feltakarították a gyilkosság nyomait, és a holtestet egy autó-utánfutóján lévő szemét közé helyezték, és azt szomódi tanyájára vitték. Ott a férfi

a szemétégetésre használt gödörbe rakta a holttestet a szeméttel együtt, majd gázolajjal locsolta le, és meggyújtotta.

Az ügyészség a férfival szemben gyilkosság és kifosztás, élettársával szemben pedig bűnpártolás miatt emelt vádat.

A Tatabányai Törvényszék az ügyészség javaslatára

a férfival szemben 15 év börtönbüntetést, a nővel szemben pedig fél év börtönt szabott ki. A döntés nem jogerős, a vádlottak és ügyvédeik enyhítésért fellebbeztek.

Az ügyész a férfi vonatkozásában tudomásul vette az ítéletet, a nő vonatkozásában 3 nap gondolkodási időt kért.