Kövér László: A rendszerváltoztatás az '56-os hősöknek is köszönhető

kitelepített magyarok emlékműve kövér lászló
Vágólapra másolva!
A tragikus kimenetelű eseményekre is lehet ünneplőbe öltözött lélekkel emlékezni, ha erkölcsi tartalmukkal a jövő generációk gyarapodását szolgálják - mondta a Magyar Nemzetben pénteken megjelent interjújában, az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából Kövér László. Az Országgyűlés elnöke hangsúlyozta, hogy az 1989-90-es rendszerváltoztatás is azok hősiességének köszönhető, akik - akár az életüket adva - részt vettek a forradalomban.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés elnöke a teljes baloldal szégyenének nevezte, hogy még mindig Gyurcsány Ferenc tölti be a vezető szerepet a baloldalon.

- fogalmazott.

1956 kapcsán Kövér László úgy látja, hogy most érünk fordulóponthoz. Azok közül, akik átélték a forradalmat, már kevesen maradtak közöttünk, de a mi generációnk még a szüleivel beszélgetve úgy hallott a történelmi eseményekről, hogy amit elmeséltek, az közvetlenül átélt történelemként átadva a mi személyes élményünkké is vált.

- tette hozzá, megjegyezve, hogy 1956. október 23-án is békésen indultak az események.
Kövér László úgy fogalmazott: 1990-ben is büszkék voltunk rá, hogy vérontás nélkül zajlott le az átmenet.

- mondta az Országgyűlés elnöke.
A politikus megítélése szerint a béketűrő mentalitásnak vannak hátrányai is. Úgy vélte: Gyurcsány Ferenc ittléte a politikában szégyene a magyar igazságszolgáltatásnak is.

- fogalmazott, és azt mondta, hogy Gyurcsány Ferenc összeesküvést szőtt a magyar demokrácia megdöntésére 2006-ban, az országgyűlési választás előtt.

Arra, hogy ez nem csak fantazmagória, többek között az a bizonyíték, hogy Gyurcsány Ferenc ma is ugyanezt csinálja, földönfutóvá tétellel és bebörtönzéssel fenyegeti a politikai ellenfeleit, és mindenkit, aki a mostani kormány mögé áll.

- tette hozzá a házelnök. Kövér László az egész magyar demokrácia szégyenének nevezte, hogy "ez az ember még a politikai porondon van, még mindig a baloldal vezére lehet, és egy véreskezű kommunista gyilkos véresszájú unokáját maga előtt tolva kíván visszatérni a hatalomba". A politikus megítélése szerint is azt meg kell említeni, hogy a Nyugat ugyanúgy hagyott cserben minket 2006-ban, mint 1956-ban,

Az Országgyűlés elnöke a kormányfő szavait idézve azt mondta: az elmúlt tíz évben kiderült, hogy míg mi azt hittük, hogy Európa a jövőnk, addig valójában mi vagyunk Európa jövője.

- tette hozzá.