Márki-Zay Péter egyértelműen és ismét hűséget esküdött a baloldal kizárólagos vezetőjének, Gyurcsány Ferencnek. Szerinte Gyurcsány ártatlan. Mindezt október 23., az 1956-os forradalom és a 2006-os gyurcsányi rendőrterror évfordulóján mondta. A Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal egyébként kínosan sikerült rendezvényén alig ezer ember hallgatta végig a beszédeket. Szembetűnő az is, hogy nem sokkal azt követően, miután Márki-Zay beismerte egy CNN-propagandainterjúban, hogy beengedné a migránsokat Magyarországra, most védelmébe vette Soros Györgyöt. Azt - nincs rá enyhébb kifejezés - hazudta, hogy Soros miatt egyetlen bevándorló sem érkezett. Gyurcsány új jelöltje párhuzamba állította a bukott miniszterelnököt Nagy Imrével is. 

Mint arról beszámoltunk, október 23-án már közösen állt színpadra a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal. Márki-Zay Péter és Gyurcsány Ferenc már évekkel ezelőtt megkötötték a paktumukat, vagyis ezen különösebben nem is lehet csodálkozni.

Márki-Zay Péter október 23-i beszédében védelmébe vette Soros Györgyöt és Gyurcsány FerencetFotó: Koncz Márton - Origo

Az Andrássy út és a Dózsa György út találkozásánál az október 23-i eseményen mind Gyurcsányné, mind Márki-Zay beszédet mondott. Alig ezer ember előtt... Itt elhangzott beszédében döbbenetes módon leplezte, hogy mit is gondol valójában a Gyurcsány-show legújabb jelöltje. 

Beszédében világossá tette, hogy kétségtelenül felesküdött a migrációra, és kormányra jutása esetén baloldali programokat valósítana meg, ahogyan azt már korábban is kijelentette. 

Beszédében hangsúlyozta, hogy szerinte Gyurcsány ártatlan, letagadta a bukott miniszterelnök bűnösségét, felelősségét, miközben számos egyértelmű bizonyíték áll a rendelkezésre, ami alátámasztja a baloldal vezetőjének a bűnösségét 2006-ot és az ország csődbejuttatását illetően. 

Márki-Zay beszédében védelmébe vette a milliárdos tőkespekuláns Soros Györgyöt is, tagadva azt, hogy a deklaráltan migránspárti üzletember támogatja a migránsok betelepítését.

Soros György, a migránspárti tőkespekulánsForrás: Imaginechina via AFP/dycj - Imaginechina/Dycj

Márki-Zay a következőket mondta: 

hazugságkampányok fognak elkövetkezni, hogy migránsbetelepítéssel, áremeléssel és Gyurcsánnyal fognak vádolni bennünket azok, akik 12 év alatt nem tudtak semmit rábizonyítani Gyurcsány Ferencre (...) miközben Soros Györgyről még egyetlenegy migráns betelepítését sem tudták bebizonyítani. 

Emlékezetes az, hogy Soros György amerikai tőzsdespekuláns pár évvel ezelőtt bejelentette, hogy 500 millió dollárt fog fordítani a migránsok támogatására.

Soros 2016-ban a következőket mondta: 

Befektetünk startupokba, már meglévő cégekbe, társadalmi hatású kezdeményezésekbe és olyan vállalkozásokba, amelyeket migránsok és menekültek indítottak. Ezek a befektetések sikeresek kell legyenek. Elsődleges célunk azonban az, hogy olyan termékeket és szolgáltatásokat hozzunk létre, amelyek valóban előnyösek a migránsok és a befogadó közösségek számára. 

A Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) minden évben komoly összegeket fordít migránsbarát szervezetek támogatására. Az egyik Soros-támogatást élvező kezdeményezés a kanadai Global Refugee Sponsorship Initiative (GRSI). Pénzügyi beszámolók szerint minden évben jelentős támogatásokat kapnak a milliárdostól. 
Az ottawai székhelyű szervezet honlapján azt írják, hogy azért dolgoznak, hogy segítsék és inspirálják a világ országait új utak megnyitásában a migránsok és a menekültek védelme érdekében. 
Partnereik között szerepel a kanadai kormány, az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR), a Nyílt Társadalom Alapítványok, a Giustra Alapítvány, a Shapiro Alapítvány és az Ottawa Egyetem.

Soros évek óta próbálkozik az örökkötvény nevű ötletével. A kötvényterv részeként lakáshoz, szavazati joghoz és különféle szociális segélyhez jutnának mindenféle munka nélkül az illegális bevándorlók.  Soros elképzelése szerint Európa bajaira megoldást jelentene egy soha le nem járó, örökre szóló hitel, amelynek a kamatait az idők végezetéig kellene fizetni. Ez a gyakorlatban úgy nézne ki, hogy az Európai Unió egy bizonyos összegért kötvényt bocsátana ki, aminek nem kellene fizetni a tőketartozását, de a kamatát örökre fizetni kellene a hitelező cégnek. Ha ez megvalósulna, akkor az unió országai - és Magyarország is - eladósodna Soros Györgynek és utódainak.

IllusztrációForrás: MTI/Molnár Edvárd

Az így befolyó összegekből pedig a migránsokat finanszíroznák. 

Az örökkötvények révén gyakorlatilag megnyílna az út a korlátlan illegális migráció előtt. Egyrészt Brüsszel képes lenne szankcionálni azon tagállamokat, amelyek ellenzik a migrációt, másrészt mindegyik ország belügyeibe bele tudna szólni Brüsszel.

Az amerikai tőzsdespekuláns szeretné elérni, hogy az európai országok nyelve és kultúrája háttérbe szoruljon az illegális bevándorlók gyorsabb integrációja érdekében. Soros György „A nyílt társadalom" című könyvében arról írt, hogy a nemzetállamok tekintélyének hanyatlása üdvözlendő fejleménynek minősül. 2015 óta nyíltan beszél arról, hogy a migráció jót tesz Európának.
Soros többször is felszólította a civil szervezeteket és a multinacionális vállalatokat, hogy legyenek a bevándorlás szponzorai. A milliárdos spekuláns a bevándorláspárti nyilatkozataiban mindannyiszor kiemeli, hogy Európának aktív lépéseket kell tennie a nyílt társadalmak kialakítása érdekében.

Az álfilantróp Soros évről évre egyre több pénzt fordít a migrációra az alapítványai révén. Soros György rendszeresen eligazítást tart magas rangú európai tisztviselőknek is. Gyakorlatilag kézivezérli az egész Európai Uniót.

Frans Timmermans és Soros GyörgyForrás: Lokál

A milliárdos leggyakrabban Frans Timmermans bizottsági alelnökkel szokott találkozni. A holland politikus egy nyíltan migrációpárti politikus, aki rendszeresen támadni szokta a migrációellenes országokat, főként hazánkat. Timmermans, a bevándorláspárti baloldal csúcspolitikusa Soros György embere. 

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság korábbi elnöke, de Dimitris Avrampolous migrációs biztos is rendszeresen találkozni szokott Soros Györggyel. 

Jean-Claude Junckerrel 2015. március 20-án szinte titokban egyeztetett Soros Györggyel, a 2017. április végi találkozójuk viszont már nagy port kavart, és számos kérdést is felvetett uniós berkekben. Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő ekkor írásbeli kérdést is feltett a témában, egyebek mellett azt szerette volna megtudni, hogy a Bizottság miért nem tájékoztatta a nyilvánosságot Juncker és Soros találkozójának pontos témájáról, és arról, hogy az sikeres volt-e. A magyar EP-képviselő nem kapott választ.

Jean-Claude Juncker és Soros György a 2015-ös brüsszeli találkozójuk előttForrás: AFP/John Thys

A migrációs biztossal, Dimitris Avramopoulosszal is egyeztettek rendszeresen, vele 2015 júniusában és novemberében találkoztak a lobbisták Brüsszelben. Róla egyébként közben már az is kiderült a DCLeaks hekkercsoport által kiszivárogtatott dokumentumokból, hogy ő maga a 2015-ös menekültválság idején 24-48 órás jelentéseket írt Soroséknak. Hogy miért neki tett jelentést, az sejthető.

Dimitris Avramopoulos migrációs biztosForrás: AFP/John Thys

A feljegyzések szerint többször is egyeztetett Jyrki Katainen finn, illetve Vera Jourová cseh biztossal is a milliárdos. Soros lobbiszervezetének munkatársai, saját bevallásuk szerint, heti rendszerességgel találkoznak az Európai Bizottság tagjaival vagy munkatársaival. 

A fentiekből teljesen nyilvánvaló az a tény, hogy Soros György amerikai milliárdos a Nyílt Társadalom Tervében megjelölt legfontosabb ügy a migráció. Számtalanszor nyilatkozott az ügyben, és egyértelmű: a spekuláns szerint üdvözlendő, felkarolandó dolog a migráció. Évente több száz millió amerikai dollárt költ az átláthatatlan alapítványhálózatán keresztül migrációpárti politikusok és szervezetek finanszírozására. Lobbihálózatán és az időközben magas rangú politikusokkal megejtett személyes találkozói révén a világlátásának megfelelően formálja az európai ügyeket. Soros tevékenysége ösztönzi az illegális migrációt, szervezetei pedig rendszeresen állampolgárságot követelnek az illegális migránsok számára. És Márki-Zay Péter most arról beszél, hogy Soros miatt egyetlenegy migráns sem érkezik. 

Azon kívül, hogy lelepleződött Márki-Zay Péter gátlástalan hazugsága Soros migrációs tevékenységével kapcsolatosan, nem árt néhány szót ejteni arról a cinikusságról sem, ahogy Márki-Zay Gyurcsány Ferencet mentegetni próbálja. Az őszödi hazugságbeszédében Gyurcsány maga ismerte be a bűnösségét, hogy trükkök százaival, félrevezetéssel, hazugsággal kormányozták csődbe az országot, árusították ki a nemzeti vagyont, stratégiai ágazatokat, emelték égbe a rezsiárakat. 

Gyurcsány Ferenc beismerte az őszödi hazugságbeszédében, hogy csődbe vitte az országotForrás: MTI/Kovács Tamás

A hazugságbeszéde kiszivárgása után az ellene tüntetőkkel brutálisan leszámolt. A 2006. őszi események alatt a rendőrség végig Gyurcsány Ferenc irányítása alatt állt, ő maga is többször is beismerte ügyetlenül, hogy ő adta személyesen a parancsokat az agresszív rendőrségi fellépésre.

Forrás: MTI/Honéczy Barnabás

Az MTV-székház ostrománál szándékosan gyenge felszereltségű vidéki rendőröket vezényelt, azért, hogy minél nagyobb legyen a káosz, hogy megalapozzon a későbbi kegyetlen leszámolásnak. Az ő parancsára vetettek be lovasrohamokat, kardlapoztattak, lövettek a tömegbe szemmagasságban - több ember szemét kilőve -, viperáztak az azonosító jel nélküli rendőrök. 

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A 2006. őszi eseményeket követően a bukott miniszterelnök görcsös hatalmi vágya miatt nem mondott le, hanem elkezdte tagadni, igazolni a cselekmények jogosságát. Az eseményeket követően még évekig hatalmon volt Gyurcsány, így minden bűnösségét alátámasztó bizonyítékot el tudott tüntetni, megúszva a későbbi felelősségre vonást.

Az akkor ellenzékben levő Fidesz 2006-ot követően minden európai fórumon kiállt a magyarok igazáért. Végsőkig elmenve a párt Brüsszelben, az Európai Unióban sikertelenül követelték a bukott miniszterelnök felelősségre vonását.

A baloldali Márki-Zay beszédének az egyik legsokkolóbb része az volt, ahol Gyurcsány Ferencet párhuzamba állította Nagy Imrével. Noha ez nem meglepő, hiszen Gyurcsánnyal már évekkel ezelőtt paktumot kötő Márki-Zay Péter, mint ahogy arról több cikkünkben is beszámoltunk, felesküdött főnökére, Gyurcsány Ferencre.

Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay PéterForrás: MTI/Mohai Balázs/Máthé Zoltán

Az ünnepi beszédében a következő megdöbbentő módon helyezi párhuzamba a baloldal kizárólagos vezetőjét és Nagy Imrét: 

Nagy Imre, aki részese volt a kommunista elnyomó rendszernek, de utána lelkiismeretére és a nemzet lelkiismeretére hallgatva ő is a jó oldalra állt. A teljes nemzeti összefogás, amely megnyilvánult 1956. október 23-án Nagy Imrét is maga mellett tudhatta, csak teljes összefogással tudták legyőzni a Vörös Hadsereget is. Ma is ez a fő üzenet. Ne azt nézzük, hogy kik állnak mellettünk, hanem hogy kik állnak velünk szemben, csak együtt tudunk győzedelmeskedni. 

Fordítsuk le a szavait: Nagy Imrének voltak bűnei, aztán megjavult. Lehet, hogy Gyurcsány sem makulátlan, de most már a jó oldalon áll. Márki-Zay, a karrierbaloldali politikus ismét világossá tette, hogy a főnöke Gyurcsány Ferenc - mostani beszédében is a baloldal kizárólagos vezetőjének hízelgett. Rendkívül groteszk és bizonyos értelemben gyomorforgató, ahogy a hódmezővásárhelyi polgármester párhuzamba állítja Gyurcsány Ferencet Nagy Imrével. Ezzel a hazugsággal szeretné legitimálni a sötét szobákban megkötött Gyurcsány-Márki-Zay-paktumot. 

Az, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester hazudik Soros Györgyről, közel sem meglepő, hiszen a minap a baloldali propagandatévén, a volt elnök, Donald Trump által fake news-gyárnak nevezett CNN-en lényegét tekintve esküt tett a migránsok és a nemzetközi baloldal mellett. Fontosnak tartotta, hogy a bevándorlók jogairól értekezzen, és alapvetően világossá tette, hogy ő beengedné a migránsokat Magyarországra.