Kezdődik a 17 halálos áldozattal járó veronai magyar buszbaleset másodfokú tárgyalása Velencében

Olaszország, halálos buszbaleset, A4-es autópálya, Verona szinyei gimnázium, Verona, buszbaleset, busz, kiégett, kiégett busz, helyszín, baleset helyszíne
Verona, 2017. január 21. Elszenesedett bőröndök az észak-olaszországi Veronánál balesetet szenvedett magyar különbusz kiégett csomagterében a szerencsétlenség helyszínén, az A4-es autópályán 2017. január 21-én. Az előző éjjelen a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait Franciaországból hazaszállító autóbusz egyelőre ismeretlen okból kisiklott, és kigyulladt. Tizenhat középiskolás diák életét vesztette, huszonhatan megsérültek. (MTI/EPA/Filippo Venezia)
Vágólapra másolva!
Tavaly nyáron 12 évre ítélték a 2017-ben 17 halálos áldozatot követelő veronai buszbaleset túlélő sofőrjét, V. Jánost első fokon a Veronai Városi Bíróságon. Mivel sztárügyvédei fellebbeztek, az ügy másodfokra került, Velencébe, ahol egy háromfős bírói testület tárgyalja az ügyet. Ahogy négy éve rendszeresen, ezúttal is a helyszínről tudósít az Origo. Élőben követjük az első tárgyalási napot, amelyet 9 óra 30 percre hirdettek meg a mestrei Corte di Appello di Venezia Aula Bunkerbe. 
Vágólapra másolva!

Évekig elhúzódó tárgyalás végére tett pontot Luciano Gorra bíró 2020 júniusában, amikor kimondta, hogy V. János buszsofőr bűnös az ellene felhozott vádpontokban. A máig szabadlábon védekező, Békéscsabán élő férfit

12 év börtönre ítélték.

A maximumot kapta, miután ügyvédei elfogadták, hogy rövidített eljárásban zárják le az ügyet Veronában.

Luciano Gorra bíró a veronai buszbaleset tárgyalásán 2018. október 31-én Fotó: Polyák Attila - Origo

Ez azután történt, hogy az olasz igazságügyi miniszter bejelentette, személyesen felügyeli a tárgyalás menetét, mert Olaszország kiemelten kezeli a magyarok buszbalesetének ügyét. Már tavaly év elején kihirdethették volna az ítéletet - a balesetben érintettek hozzátartozói is erre készültek -, de a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani a pert. Amikor végre kinyitották a bíróság ajtaját, az elsők között folytatták a veronai buszbaleset tárgyalását. A V. Jánost elmarasztaló ítéletben a börtönbüntetés mellett azt is kimondták, hogy

Olaszországban többet nem ülhet volán mögé a buszsofőr.

Lángokba borult a diákok busza

2017. január 20-án, a 17 halálos áldozatot követelő

veronai buszbalesetben egy magyar turistabusz gyulladt ki.

A budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói egy franciaországi sítáborból tartottak hazafelé. Volt diákok, tanárok és az egyikük családja is velük utazott.

Elszenesedett bőröndök az észak-olaszországi Veronánál balesetet szenvedett magyar különbusz kiégett csomagterében a szerencsétlenség helyszínén, az A4-es autópályán 2017. január 21-én Forrás: MTI/EPA/ANSA/Filippo Venezia

A nyomozás során kiderült, hogy

a busz fékezés nélkül hajtott a szalagkorlátnak a Verona melletti A4-es autópályán, mielőtt az egyik felüljáró pillérének csapódott volna.

Ahogy írtuk,

a vád szerint a sofőr, V. János a tragédia előtt elaludhatott, mivel nem fékezett és a kormányt sem rántotta el.

Bár felmerült, hogy nem ő vezette a buszt, valójában az autópálya kameráinak felvételein látható, ki ült a volán mögött, és mint kiderült, az első vallomásában maga is ezt mondta, később viszont már tagadta. Annak ellenére, hogy az orvosi vizsgálatok is a vádat igazolják. Eszerint

a testén megtalálták a biztonsági öv nyomát, a fejsérülése pedig attól keletkezhetett, hogy ráesett az ülés fölé elhelyezett televízió.

A társa aludt, ő nem volt bekötve. Olyan sérüléseket szerzett, ami azt igazolja, hogy ő nem vezethetett.

Forrás: Anadolu Agency/2017 Anadolu Agency/Handout / Polizia Di Stato

A tragédia tárgyalása 2018 októberében kezdődött. Akkor még mindenki arra számított, hogy V. János személyesen is jelen lesz, hiába. Még az első fokú ítéletének kihirdetésére sem ment el, mivel Olaszországban nem kötelezi erre semmi. Az ügy elsőrendű vádlottját az ügyvédei képviselték az elmúlt három évben. Már egyetlen hozzátartozó sem számít arra, hogy a fellebbviteli bíróságon megjelenik a háromfős bírói testület előtt.