Bravúros írással jelentkezett a Heti Hetes egykori nagyágyúja, a mindig végtelenül vicces Farkasházy Tivadar.

A remekművet több részletben kellett elolvasnom, mert már a nyitómondatnál egy megállíthatatlan röhögőgörcs lett rajtam úrrá; hosszú perceken át képtelen voltam bármit is csinálni azon kívül, hogy a hasamat fogva nevettem.

Teddy ugyanis a következőképpen lökte be a tréfarollert:

“Kedves buszmagyarok!”

Lévén, hogy Magyarország kétségkívül legmulatságosabb humoristája a Békemenetről írt, akkorát ütött a poén, hogy még most sem sikerült igazán feltápászkodnom a földről.

Azóta is ott rázkódok, és nem tudok nem arra gondolni, hogy hiába is próbáltam meg a közvetlen környezetemnek ennek az ellenkezőjét mutatni, de be kell ismernem, hogy 2017. február 22-e óta szegényebb és boldogtalanabb ember lettem.

Igyekeztem ugyan időnként spontán módon harsány röhögésekben kitörni, ahogyan azzal is többször megpróbálkoztam már, hogy mosolyt erőltessek az arcomra, és bevallom egy alkalommal, bár szomorú és magányos voltam; fütyörészve, kavicsokat rugdosva és vidáman sétáltam végig az utcán, de igazából kit akartam én becsapni?

(Nyilván elsősorban saját magamat.)

Mióta ugyanis megszűnt a Heti Hetes, és mióta a baloldali humort Orbán Viktor aljas módon eltüntette/száműzte a mindennapjainkból, a Föld egy kicsit rosszabb hely lett.

Érzi ezt igazából mindenki.

Még azok is, akik most azzal jönnek, hogy a mélymagyar meg a turbómagyar után egy valódi balliberálistól talán kissé snassz ez a buszmagyarozás, de valójában belőlük is csak az irigység szól.

Mit szól?

Valósággal üvölt.

Buszmagyar.

Egyszerűen zseniális.

Briliáns.

Utat mutat a humortalan fasisztáknak, átugorhatatlanul magasra teszi fel a lécet a viccet nem értő konzervatívoknak, és fölényesen kioszt egy méretes kokit a baloldal mindig fanyalgó hontandrásainak.
Hiszen létezhet-e viccesebb annál, hogy a vidéki parasztok, akik napestig csak a földet túrják, Hócipő és Telex helyett Origót olvasnak, ATV helyett Hír TV-t és M1-t néznek, hétvégén meg a Katonát mellőzve valami stadionba mennek részegen káromkodni, náculni, Nélküledet és székely himnuszt üvölteni, no, meg szotyit köpködni egymás zsíros hajába, Spiróról - ha már szóba kerültek a mélymagyarok - meg Esterházyról pedig azt sem tudják, hogy eszik-e vagy isszák őket.. szóval hogy létezhet-e viccesebb annál, hogy ezek az agymosott vidéki fideszesek buszokra szálltak, hogy a gyönyörű, haladó, elfogadó, sokszínű és művelt fővárosba jöjjenek meghallgatni Orbán Viktor beszédét.

Miért nem vonattal jöttek?

Gyanús.

Nagyon gyanús.

Vagy elektromos autókkal?

Hány fát öltek meg ezek a szívtelen buszmagyarok?

Több százat legalább.

Bolygónk életét is évszázadokkal megrövidíthették.

Meg ugye, gyalog is jöhettek volna, éhségmenetelve, vagy akár Budapestre is teleportálhattak volna.

De ezek még ezekhez is birkák.

Buszoztak. A sok agymosott.

Pedig otthon is maradhattak volna.

Mucsán.

Lám, Révész Máriusz meg a többi haverja is, hogy megkapta a magáét 15 évvel ezelőtt. Ha otthon maradnak, és legalább annyira szeretik Gyurcsányt, mint Farkasházy, akkor egy hajuk szála sem görbült volna meg.

Mindenki Teddyje amúgy tényleg végig bravúros módon állított görbe tükröt a rezsimnek és a diktatúra szimpatizánsainak, - érdemes mindenkinek elolvasni a zseni alkotását - csak egyszer bicsaklott meg a tolla, amikor az oltásokkal kapcsolatban ironizált. Ott arra célozgatott, hogy Orbán Viktor ugyan a Sinopharmot éljenzi, de valójában Modernát kért.

Ez ugye, sajnálatos módon nagyon nem igaz, a miniszterelnököt Sinopharmmal oltották be; pont az ellenzék okos és karizmatikus vezetői voltak, akik ugyan orrba-szájba szidták a keleti vakcinákat, végül mégis mindegyik orosszal és kínaival oltakozott.

Ezt az egy kis hibát leszámítva Farkasházy megint hatalmasat alkotott, kilométerekről látni, hogy a diktatúra helyesen cselekedett, amikor betiltotta a Heti Hetest, hiszen ha még mindig Farkasházy és barátai tolnák szombat esténként a baloldal szekerét, Orbán napokon belül megbukna.