Sok pénzt vett el a gazdáktól Bige László, a baloldali milliárdos

Bige László, a Bige Holding Csoport tulajdonosa és elnöke, Magyarország második leggazdagabb embere
Vágólapra másolva!
Rekordnagyságú, 14,1 milliárdos bírságot kapott a baloldali milliárdos, Bige László, mivel a magyar gazdákon nyerészkedett azzal, hogy szándékosan torzította a hazai műtrágyapiacot. Bige László ellen súlyos gazdasági bűncselekmények alapos gyanúja miatt is folyik nyomozás. Bigéről azt kell tudni, hogy tavasszal kiderült róla, a baloldalt finanszírozza. Emögött - ahogy megírtuk - nyilvánvalóan az áll, hogy a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal megígérte neki, hogyha hatalomra kerülne, nem kellene börtönbe vonulnia.
Vágólapra másolva!

Évek óta tartó vizsgálat fejeződött be, ennek eredményeként kartellezés miatt 14 milliárdos büntetést kapott a Bige László baloldali milliárdos nevéhez köthető Nitrogénművek cégcsoportjának hat érintett vállalkozása, valamint a Hőgyészi Agrokémiai Kft. és a Cargill Magyarország Zrt. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata megállapította, hogy a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. és vállalkozáscsoportja jogsértően törekedett éveken keresztül a partnerek és a cégcsoport közötti, illetve a viszonteladó partnerei közötti verseny, valamint az import korlátozására.

Bige László baloldali milliárdos a magyar gazdákon nyerészkedett, de csúnyán lebukott Forrás: MTI/Balázs Attila

Mindez azt jelenti, hogy a cég folyamatosan nyerészkedni próbált a gazdákon azzal, hogy a versenyt korlátozta a műtrágyapiacon.

Az eljárásban összesen 11 hazai szereplő volt érintett, amelyből kettő elismerte a jogsértést. A vizsgálat eredményei szerint a Nitrogénművek és a vállalkozáscsoportjába tartozó műtrágyagyártó és -forgalmazó vállalkozások jogsértő módon meghatározták viszonteladóiknak a termékeik végfelhasználói árait, sőt azt is, hogy mely vevőknek értékesíthetik tovább azokat. A cégcsoport emellett – a külföldről történő beszerzés korlátozása érdekében – jelentős évi minimum-vásárlásmennyiséget, illetve kizárólagosságot írt elő viszonteladóinak. Vagyis: kartelleztek. Magas árakat kényszerítettek a gazdákra, és kötelezték is őket a vásárlásra.

Így tüntették el a versenyt

A Nitrogénművek Zrt. üzemelteti Magyarország egyetlen műtrágyagyárát, a hazai piacon így csak az import jelenthet számára versenyhelyzetet. A versenyhatósági eljárás feltárta, hogy

a cégcsoport olyan komplex megállapodásrendszert alakított ki a stratégiai partnereivel, amely gátolhatta a vevőkért folytatott versenyt.

A megállapodások a Nitrogénművek termékeinek szabad árazásának korlátozására irányultak, a magas kötbérrel terhelt elvárt rendelésmennyiség, illetve a kizárólagossági kikötések pedig a helyettesítő termékek beszerzésének és értékesítésének korlátozását célozták. A cég – forgalmazóival egyetemben – emellett a vevők egymás közötti felosztására is törekedett.

Az árak rögzítését, a piac felosztását célzó tiltott megállapodások – vagyis a kartellek – a legsúlyosabb versenykorlátozásnak számítanak, mivel jelentős társadalmi károkat okozhatnak.

A műtrágyakartell esetében a forgalmazói árverseny visszaszorítása miatt a hazai gazdák a jogsértés időtartama alatt – a tiszta versenyhelyzetben érvényesülő árhoz képest – magasabb árakkal szembesülhettek.

Mivel a műtrágya a mezőgazdaságban a szántóföldi tápanyag-utánpótlás szempontjából meghatározó jelentőségű, a jogsértés hatásai a termelők költségeinek növelésével tovább gyűrűzhettek az élelmiszerpiacra, potenciálisan károsítva ezzel a magyar fogyasztókat.

A Nitrogénművek Zrt. lebukott a kartellezéssel Forrás: MTI/Nagy Lajos

Vádemelés Bige ellen

A baloldali milliárdosnak nem ez volt az első zűrös ügye. Még október közepén a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség hűtlen kezelés bűntettével vádolt egy nagyvállalkozót és öt munkatársát, akik 2 milliárd forinttal károsították meg a vállalkozó saját cégét, miközben több mint 700 millió forint vesztegetési pénzt is kapott a vezető. A vádiratra hivatkozó közlemény alapján egyértelműen arra lehet következtetni, hogy Bige László baloldali oligarcha és társai ellen emeltek vádat.

Így fenyegetőzött a baloldali milliárdos

Bige, a baloldali milliárdos nemrégiben Gulyás Márton radikális baloldali aktivistának adott interjújában próbált fenyegetőzni. Egészen sajátos, maffiastílust idéző szavakkal ígért bosszút az ellene folyó nyomozás miatt - amit nem lehet máshogy értelmezni, mint hogy megfenyegette az igazságszolgáltatást. Később homályosan beszélt még állítólag birtokában lévő dokumentumokról, amiket - úgymond - nem fél használni.

Sértődötten beszél arról, hogy hiába kért találkozót Orbán Viktor miniszterelnöktől, nem kapott. Próbálja úgy beállítani, mintha természetes lenne, hogy egy miniszterelnök első kérésre fogad egy nagyvállalkozót, később azonban kiderült: Bige akkor próbálkozott a találkozóval, amikor a hatóságok már nyomoztak ellene - vagyis politikai segítséget akart, amit természetesen nem kapott meg, a miniszterelnök nem adott időpontot egy bűncselekmény gyanúsítottjának.

Ezért - ahogy megírtuk - a baloldal finanszírozásával próbál mentesülni a büntetés alól, ezért támogatja hatalmas összegekkel a baloldali kampányt.