Egy bajai férfi a barátaival tartott hazafelé egy helyi szórakozóhelyről, amikor hirtelen agresszív lett, megrugdosta egy templom ajtaját, tönkretett a virágládákat és felborított egy kukát.

A 24 éves férfi július 11-én, hajnalban tartott hazafelé egy buliból a barátaival, amikor eddig ismeretlen okból agresszív lett. Először bement egy felújítás alatt lévő templomba, ahonnan kihozott egy lécet, amit szétvert a járdán. Ezek után megrugdosta a templom bejáratát. Később közlekedési táblákat kezdett ütlegelni, majd megpróbálta felborítani a virágládákat, de ez nem sikerült neki, ezért kitépte belőle a virágokat. Ezután székeket akart szétdobálni, de ez nem sikerült, mert le voltak láncolva. Mérgében odament egy közmunkáshoz és felborította a kukáját. Mindezzel együtt a férfit 40 ezer forintos kárt okozott.

Képünk illusztrációFotó: Csudai Sándor - Origo

A rendőrök a térfigyelő kamerák felvételei alapján könnyen beazonosították a 24 éves férfit. Garázdaság miatt indítottak ellene eljárást, amit mostanra befejeztek, az úgy iratait pedig elküldték az ügyészségnek.