5 millió 939 ezer a beoltottak száma, 6688 új beteget találtak a hétvégén

Nyíregyháza, 2021. október 24. Tarr Enikő belgyógyász rezidens egy nőt beolt a Moderna amerikai biotechnológiai cég koronavírus elleni vakcinája első adagjával a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban kialakított oltóponton 2021. október 24-én. MTI/Balázs Attila
Vágólapra másolva!
Közzétette a kormány hivatalos tájékoztató oldala a koronavírus-járványra vonatkozó hétvégi összesített adatokat.
Vágólapra másolva!

Az oldal azt írja, hogy a beoltottak száma 5 938 665 fő, közülük 5 718 873 fő már a második oltását is megkapta,

1 millió 104 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.

Az elmúlt három nap összesen 6688 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 850 513 főre nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 75 többségében idős, krónikus beteg, így az áldozatok száma 30 567 főre emelkedett.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 795 562 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 24 384 főre emelkedett.

1588 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 191-en vannak lélegeztetőgépen. Az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza, a legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak, ezért azt kéri a kormány, hogy ők regisztráljanak és vegyék fel az oltást mielőbb.

Tarr Enikő belgyógyász rezidens egy nőt beolt a Moderna amerikai biotechnológiai cég koronavírus elleni vakcinája első adagjával a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban kialakított oltóponton 2021. október 24-én Forrás: MTI/Balázs Attila

A beoltottak kevesebb mint 1 százaléka betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb.

A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt, aki még nem, az továbbra is megteheti a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon.

A regisztráció után a háziorvosnál és az interneten is lehetőség van oltásra időpontot foglalni a www.eeszt.gov.hu honlapon. Az időpontfoglalóban minden érvényes regisztrációval rendelkező tud oltásra időpontot foglalni első, elmaradt második és harmadik oltásra is.