Életében először állt lábra a ritka daganatos betegséggel küzdő kisfiú

Hegedűs Marci adomány
Vágólapra másolva!
A kis Hegedűs Marci egy nagyon ritka daganatos megbetegedésben szenved, amit mindössze 20 embernél diagnosztizáltak eddig a világon, a Diffuz Leptomeningealis Neuroglial Tumor a rák egyik legritkább fajtája. Marci a születése után nem sokkal deréktól lefelé lebénult - írta meg a Bama.hu.
Vágólapra másolva!

Két héttel ezelőtt csodás változás történt a család hétköznapi életében, Marcinak először sikerült lábra állnia egy állítógép segítségével, amit Tiborcz István vállalkozó vett meg a kisfiúnak, amikor értesült a család helyzetéről.

Ladányi Lilla, Marci édesanyja szerint az állítógép nagy változást hozott az életükbe, ki tudnak menni az udvarra, a kisfiú szereti nézni az utcában közlekedő autókat, bár még egy kicsit furcsa számára, hogy ugyanolyan magasságból látja a világot, mint a többi gyermek.

Marci festett egy képet, ezzel köszönve meg Tiborcz Istvánnak, hogy úgy láthatja a világot, mint társai.

Az édesanya elmondta, hogy hamarosan kerekesszék is érkezik a családba, enélkül Marci utaztatása lehetetlen lenne, hiszen már csaknem 21 kilós.

Sajnos a kerekesszék az autóba nem fér bele, ezért azt kénytelenek lesznek nagyobbra cserélni, de erre a család szűkös anyagi lehetőségei miatt nem tudja, hogy mikor lesz lehetőségük.

Marci egy nagyon ritka daganatos megbetegedésben szenved, Diffuz Leptomeningealis Neuroglial Tumorja van, deréktól lefelé lebénult Forrás: Adománygyűjtés Hegedüs Marcinak Facebook-oldal

A kisfiával továbbra is hetente kétszer járnak gyógytornára, emellett heti egy alkalommal mehetnek ingyenes kognitív fejlesztésre is. Erre szükség van, mert a sok műtét és kórházban töltött időszak miatt Marci még mindig egy kicsit le van maradva a kortársaitól.

Marci bölcsödébe jár, nagyon jót tesz neki a közösségi élet, de három óránál nem tud többet ott lenni, hiszen katéterezni kell.

A kisfiú egészségügyi állapota jelenleg stagnál, a tumora olyannyira ritka, hogy ilyen kisgyermekeknél nem is diagnosztizálták ezt a betegséget, de reményteli, hogy az elmúlt időszakban nem romlott az állapota.

Van lehetőség segíteni

Akinek lehetősége van segíteni Marcinak és családjának, az édesanya, Ladányi Lilla – Szigetvári Takaréknál vezetett – 50800104-11643036 bankszámlaszámára utalhat adományt (IBAN: HU3450800104116430 33600000000, SWIFT: TAKBHUHB).