Így védi Márki-Zay Sorost

MÁRKI-ZAY Péter
Budapest, 2019. december 9. Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere a Transparency International Magyarország konferenciáján egy VI. kerületi étteremben 2019. december 9-én. MTI/Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
A Gyurcsány Ferenc vezette baloldal miniszterelnök-jelöltjének, Márki-Zay Péternek egy olyan nyilatkozata került elő, amelyben ő letagadja Soros György szerepét a migráció szervezésében. Szerinte Soros nem akar behozni migránsokat Magyarországra, a valóság ezzel szemben az, hogy az amerikai milliárdos nagyon sok bevándorlási nyilatkozatot tett, és több, hazánkban is aktív bevándorláspárti szervezetet támogat az alapítványain keresztül. Márki-Zay Péter nemrég interjút adott egy baloldali amerikai csatornának is, ahol beismerte, hogy be fogja engedni a migránsokat Magyarországra. Főnökéhez, Gyurcsányhoz hasonlóan persze próbálja letagadni még a bevándorlásnak a tényét is, de az elszólásaiból kiderül, hogy ő valójában beengedné a migránsokat.
Vágólapra másolva!

2021. augusztus 10-én Márki-Zay Péter jelenlegi baloldali miniszterelnök-jelölt interjút adott egy baloldali celebnek, a korábban az RTL Klub Való Világ című műsorában szereplő VV Zsoltnak.

Márki-Zay Péter Fotó: Koncz Márton - Origo

Márki-Zay már akkor is mentegette Soros Györgyöt, tagadva azt a nyilvánvaló tényt, hogy az amerikai milliárdos és szervezetei migránsokat akarnak betelepíteni Magyarországra.

Szó szerint ezt mondta: „...Soros nem tudom, hogy akart, vagy nem akart behozni, de egyet sem sikerült Magyarországra behozni, egy nyomorult migránst sem".

A YouTube-on megtalálható 71 perces interjúban 17:24-től található meg ez a rész, ha valaki nagyon kíváncsi rá.

A valóság ezzel szemben az, hogy

több Magyarországon tevékenykedő, Soros György által is támogatott szervezet ügyködik a migránsok behozatalán, ezek a következők: Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület, Amnesty International Magyarország, Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), Magyar Helsinki Bizottság.

Ezeket a bevándorláspárti szervezeteket Soros a Nyílt Társadalom Alapítványokon (Open Society Foundation-OSF) keresztül finanszírozza.

A 2015-ben kezdődő migrációs válság első szakaszában hozzávetőlegesen 400 ezer illegális migráns áramlott be Magyarország területére, az ide jövő migránsokat pedig aktívan segítették Soros már említett hazai szervezetei, amelyek számtalan bevándorláspárti nyilatkozatot tettek.

Márki-Zay Péter mindezt a nyilatkozatai során igyekszik elhallgatni. Október 20-án a miniszterelnök-jelölt a radikális baloldali CNN csatornának adott interjút, ahol

beismerte, hogy be fogja engedni a migránsokat Magyarországra.

Szó szerint ezt mondta: „Amiben én változtatnék, az lényegében a gyűlöletkampány felszámolása és az emberséges bánásmód a menekültekkel szemben, akárhonnan is érkezzenek hozzánk."

Márki-Zay tehát ismét bebizonyította: csupán kommunikációs fogás volt a részéről, hogy jobboldalinak és konzervatívnak állítja be magát. A valóság az, hogy ott folytatja a bevándorláspárti nyilatkozatokat, ahol Karácsony Gergely abbahagyta, a szerepcsere nem változtat az eredeti forgatókönyvön.

Korábban ugyanis Gyurcsány előző jelöltje, Karácsony Gergely is pontosan ilyen nyilatkozatot tett, ő egy német újságnak. Egyértelmű:

ahogy valakit jelöltté tesz a Gyurcsány-féle baloldal, azonnal hűségesküt tesz a migráció támogatása és a határok megnyitásának politikája mellett.

Márki-Zay pedig ezt a gondolatot tovább víve, az október 23-i beszédében Soros Györgyöt kezdte védeni, letagadva az amerikai milliárdos szerepét a migránsok betelepítésében, akárcsak a baloldali celebnek adott interjújában.

Soros György Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

A baloldal október 23-i rendezvényén, ahol csak nagyjából ezer ember lézengett, a miniszterelnök-jelöltjük kijelentette: „hazugságkampányok fognak elkövetkezni, hogy migránsbetelepítéssel, áremeléssel és Gyurcsánnyal fognak vádolni bennünket azok, akik 12 év alatt nem tudtak semmit rábizonyítani Gyurcsány Ferencre (...) miközben Soros Györgyről még egyetlenegy migráns betelepítését sem tudták bebizonyítani".

(Megjegyzés: „egész véletlenül" ugyanaz a baloldali celeb, Osváth Zsolt, azaz VV Zsolti konferálta Márki-Zayt október 23-án, akinek ő augusztus 10-én interjút adott.)

Emlékezetes az, hogy Soros György amerikai tőzsdespekuláns pár évvel ezelőtt bejelentette, hogy

500 millió dollárt fog fordítani a migránsok támogatására.

Soros 2016-ban a következőket mondta:

A már említett, Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) nem csupán Magyarországon, hanem külföldön is minden évben komoly összegeket fordít migránsbarát szervezetek támogatására. Az egyik Soros-támogatást élvező kezdeményezés a kanadai Global Refugee Sponsorship Initiative (GRSI).

PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓK SZERINT MINDEN ÉVBEN JELENTŐS TÁMOGATÁSOKAT KAPNAK A MILLIÁRDOSTÓL.

Az ottawai székhelyű szervezet honlapján azt írják, hogy

azért dolgoznak, hogy segítsék és inspirálják a világ országait új utak megnyitásában a migránsok és a menekültek védelme érdekében.

Partnereik között szerepel a kanadai kormány, az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR), a Nyílt Társadalom Alapítványok, a Giustra Alapítvány, a Shapiro Alapítvány és az Ottawa Egyetem. Minderről az Origo itt számolt be.

Gyurcsány is hasonlóképpen nyilatkozott a migrációról, mint Márki-Zay

Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök az egyik, 2018. júniusi parlamenti felszólalásában arról beszélt, hogy ő nem ismer olyat, aki tömegek betelepítésére kötelezné Magyarországot.

Gyurcsány Ferenc Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Gyurcsány szó szerint ezt mondta: „Nem tudok egyetlenegy olyan számottevő magyar politikust sem, aki mindenkit be akarna fogadni Magyarországon. Nem tudok! Nem ismerek olyan nemzetközi intézményt, amely arra kötelezné Magyarországot, hogy kötelezően telepítsen be tömegeket. Nem ismerek! És végképp nem ismerek senkit, aki Magyarországtól el szeretné venni azt a jogot, hogy ő maga döntse el, hogy kinek ad új otthont, és kinek nem, mert ez az igazság."

Gyurcsány akkor a saját, korábbi nyilatkozatának mondott ellent, hiszen

2015 szeptemberében arra kérte a kormányt, hogy nyissa meg a határokat és engedje be a bevándorlókat.

„El kell dönteni, hogy emberek vagyunk-e vagy sem. Fantasztikus dolog magyarnak lenni, de van ennél még fantasztikusabb: embernek lenni. És aki látja a menekülteket, azoknak muszáj érzékelniük, hogy olyanok, mint mi. Hála Istennek nem mi vagyunk bajban. Azt szeretném mondani a kormánynak, hogy ő annyiszor sértette már meg az európai jogot, sőt, ebből divatot csinált, most hirtelenjében ne hivatkozzon már az európai normákra. Nyissa meg a határokat, engedje őket! Mi '89-ben megtanultuk, amikor a kelet-németeket kiengedtük, hogy ha egyszer elindul a tömeg, nincs az a jog, ami megállítja őket. Ha ilyen tempóban jönnek, napi 2-3 ezer ember, itt 1-2 héten belül annyi ember lesz, nincs az a rendőrség, nincs az a katonaság, nincs az a miniszterelnök, aki megállítaná őket. Engedni. Az élet parancsa a fontosabb az ilyen ügyben, mint a jognak a parancsa" – közölte a bukott miniszterelnök.

Nem lehet nem észrevenni, hogy Márki-Zay Péter ugyanúgy és ugyanolyan módszerrel nyilatkozik saját bevándorláspártiságáról, mint főnöke, Gyurcsány Ferenc.

Mindkét baloldali politikus beengedné a migránsokat Magyarországra,

de ezt a kampány alatt igyekeznek letagadni.