Gyurcsány Ferencnek a 2006-os események után már rég távoznia kellett volna a közéletből, de ehelyett ő vezeti a legerősebb baloldali pártot - hangzott el napirend előtt hétfőn az Országgyűlésben. Szó volt még a szombati Békemenetről és az uniós energiaválságról is. 

Révész Máriusz, a Fidesz országgyűlési képviselője napirend előtt arról beszélt, hogy egy nép mondta, hogy elég volt 65 évvel ezelőtt. Felidézte, hogy október 25-én sortűz zúdult a Kossuth téren lévő tüntetőkre - tette hozzá. A magyar nép nem felejtett, és 1990-ben olyan kormányt választottak az emberek, amelyik elkezdte a tárgyalásokat a szovjet csapatok kivonulásáról.

15 évvel ezelőtt zajlott le a gyurcsányi rendőrterrorForrás: MTI/Kovács Tamás

Révész elmondta, hogy 2002 után az újabb baloldali kormány csődbe vitte az országot, majd pedig 2006-ban kikerült az őszödi beszéd. Ezt követően érthetetlen dolgok történtek a TV-ostromnál, és úgy tűnt, hogy direkt hagyták, hogy minél több rendőr megsérüljön - mondta Révész. Felidézte, hogy 2006. október 23-án direkt terelték a Fidesz-gyűlés irányába a demonstrálókat, és ezt nem lehetett felsőbb utasítás nélkül megtenni. Gyurcsány Ferencnek mindezek után rég távoznia kellett volna a közéletből, de ehelyett ő vezeti a legerősebb baloldali pártot. 

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára minderre azt mondta, hogy Gyurcsány gazdasági káoszba és csődbe vitte az országot, ahogyan az elődei tették. 

Simicskó: Így is lehet ünnepelni 

A történelem az élet tanítómestere, de a múlt visszatérhet, és 1956 kapcsán is emlékeztetni kell a 65 évvel ezelőtti szabadságharcra, és a 15 évvel ezelőtti gyurcsányi rendőrterrorra - minderről Simicskó István beszélt napirend előtt. Ne térjen vissza ez a múlt, és a Békemenet is bizonyította, hogy így is lehet, és így kell ünnepelni - mondta a KDNP frakcióvezetője. A baloldali politikusok szabadságot ígérnek, de valójában egy Európai Egyesült Államokat akarnak, és ez a nemzeti szabadságunk végét jelentené. 

Simicskó István: A Békemenet is bizonyította, hogy így is lehet, és így kell ünnepelniForrás: MTI/Máthé Zoltán

Soltész Miklós, az Emmi államtitkára azt válaszolta, hogy az egyik legkedvesebb ünnep október 23-a. 1990-ben azt gondoltuk, hogy a baloldali politikusok is megértették, hogy a kádári múltat le kell zárni, de az 50. évfordulón gyurcsányi terrort élt meg az ország - tette hozzá. Szólt arról is, hogy olyan kevesen voltak a baloldali szombati demonstráción, hogy egyenként fel lehetett volna hívni az embereket a színpadra. 

Karácsony kijelentése még a baloldalnak is kínos volt 

Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) képviselő napirend előtti felszólalásában hitet tett a 2006-os rendőrterror, valamint Soros György mellett. Minderre Dömötör Csaba azt válaszolta, hogy október 23-án több százezer ember emlékezett tiszteletteljes módon, külön köszönetet mondott a Békemenet résztvevőinek. Méltóságteljes választ adtak a Békemenet résztvevői a baloldali fenyegetésekre, és erőteljes választ adnak jövő tavasszal is - tette hozzá. Nem mi fenyegetünk másként gondolkodó politikusokat börtönnel, nem a mi miniszterelnök-jelöltünk fenyeget lámpavassal, nem a mi pártszövetségünk hatolt be a tévészékházba, nem mi fenyegetünk eltiltással újságírókat.

Dömötör Csaba: Karácsony kijelentése még a baloldalnak is kínosForrás: MTI/Kovács Tamás

Ezek után erőszakosságra hivatkozni elég meredek - hívta fel a figyelmet a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára. Szólt arról is, hogy legalább ne állítsanak valótlant a gazdaság helyzetéről, miközben zajlik a 13. havi nyugdíj visszaépítése, adómentességet kapnak a 25 év aluliak, és visszakapják a családosok az idén befizetett adójukat. Dömötör felhívta a figyelmet arra, hogy miközben Karácsony azt mondta, hogy unatkozik, félmilliárdot toltak bele a kampányába. Ez még a baloldali pártoknak is nagyon kínos. Budapesten lenne teendő, és arra kérem Önt, hogy végre lássanak neki. 

Gyurcsányék vették el a 13. havi nyugdíjat

Rossz helyre címezte a mondatait, mivel Ön annak a Gyurcsánynak a frakciójában ül, akik 2010 előtt elvették a nyugdíjasoktól a 13. havi nyugdíjat - így válaszolt Zsigó Róbert Bősz Anettnak (DK). Ön mondja azt nekünk, hogy szembeállítjuk az aktívakat a nyugdíjasokkal, miközben Önök 15-ször emelték a rezsiárakat 2002-2010 között - tette hozzá a családügyi tárca nélküli minisztérium államtitkára. Mi azon dolgozunk a koronavírus alatt is, hogy visszaadjuk a 13. havi nyugdíjat. Zsigó közölte, hogy ez a kormány megállapodást kötött arról, hogy a nyugdíjak vásárlóértéke nem fog csökkenni, és ezt be is tartották. Idén novemberben pedig egységesen 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot kapnak az érintettek - mondta az államtitkár. 

Gyurcsány kormányzása alatt vették el a 13. havi nyugdíjatForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

"Megvédjük a rezsicsökkentést"

Súlyos tévedések voltak abban, amiket elmondott, így Brüsszel igenis az energiaárak emelésével szeretné elérni a szén-dioxid-csökkentést, mi pedig ezt elutasítjuk, és megvédjük a rezsicsökkentés eredményeit - válaszolta Schanda Tamás Ungár Péter (LMP) felszólalására. Nem véletlen, hogy Európa magas energiaárakkal találkozik, és ez azt jelenti, hogy Magyarországon kívül mindenhol emelkedett a rezsi ára - tette hozzá az ITM parlamenti államtitkára. Ha Ön komolyan gondolja a klímavédelmet, akkor itt az idő, hogy kiálljon a Paks 2 beruházás mellett. Atomenergia nélkül nem lehet olyan energiapolitikát csinálni, ami csökkentené a szennyezést - hangsúlyozta az államtitkár. Ön nem vett részt a klímavédelmi vitanapon, nem szavazta meg, hogy Magyarország 2050-re klímasemleges legyen - hívta fel a figyelmet Schanda. 

Schanda Tamás: Megvédjük a rezsicsökkentéstFotó: Hirling Bálint - Origo

2008 előtt 2000 milliárd forintot vontak ki az önkormányzati rendszerből - így reagált Pogácsás Tibor Szabó Sándor (MSZP) felszólalására. Önök eljuttatták oda az önkormányzatokat, hogy 2010-re fizetésképtelen helyzetbe kerültek - tette hozzá a Belügyminisztérium államtitkára. Szólt arról is, hogy átvállalta a kormány a teljes önkormányzati adósságot 2010 után, teljesen függetlenül attól, hogy milyen színű volt a helyhatóság.