Az 59 éves Romfa Róbertné egy gesztenyepürét készítő üzemben dolgozott, amikor idén nyáron egy műszak végén kollégája hibájából a gép bedarálta a jobb karját. Az asszony eddig hat műtéten esett át, munkaképtelen lett, táppénzt viszont nem kapott a szörnyű baleset óta.
Komoly kártérítést követel munkáltatójától, a cég azonban eddig nem fizetett, mert szerintük ők minden biztonsági szabálynak eleget tettek. Az 59 éves, életre szóló sérüléseket szenvedett asszony a Blikknek azt mondta, főnökei rá akarják hárítani a felelősséget. A nyomozás még tart, az üzemben biztonsági kamera rögzítette, hogy mi történt a műszakváltásnál.
Tudom, hogy sokkolóan hangzik, de az egyik gép bedarálta a kezem. Majd egy órát tartott, míg a csigák közül ki tudták szabadítani a cafatokra roncsolódott húsdarabokat. Az egész úgy kezdődött, hogy miután én végeztem a feladatommal, segíteni mentem az egyik kollégának – idézte fel a tragikus pillanatokat a lapnak.
A nő éppen a csigák közül próbálta kiszedni a maradék gesztenyemasszát, amikor egyik munkatársa elindította a gépet. Aranka ma sem tudja, hogyan bírta ki azt az egy órát, amíg a szerkezetet szétflexelték és végre elkezdték a mentők az életmentést.
"Szerintem én ott sokkban voltam. Talán másképpen ezt nem is lehet kibírni. Azóta hatszor operáltak meg, de még mindig nem tartok sehol a gyógyulásban. Gyakorlatilag semmit nem tudok önállóan csinálni, a hétköznapi feladatok sem mennek. Imádtam sütni-főzni, de most csak álmodhatok arról, hogy a konyhában tüsténkedem. A munka pedig sajnos egy életre ki van zárva – mondta sírva a Blikknek.
Azt mondják, hogy volt a gépen védőrács, de ez nem igaz. Azt se tudtam, hogy van ilyen tartozéka a szerkezetnek, soha nem láttam. Szerencsére a balesetet kamera rögzítette, így hamar kiderült a rendőrök számára is, hogy ki mond igazat. A nyomozás tart, nehéz volt, amikor nekem is levetítették a videót" - mondta.
Az asszony hónapok óta nem kap táppénzt. "Teljesen egyértelmű számomra, hogy Arankát komoly összegű kártérítés illeti meg – vélekedett Ikanov Gábor, az asszony ügyvédje a lapnak.
A Blikk kereste az asszonyt korábban foglalkoztató céget is, azonban kérdéseikre nem válaszoltak.
Címlapi képünk illusztráció.