A Demokratikus Koalíció Budapesten is átvette a vezetést az ellenzéki összefogást támogató választók körében – derül ki a Századvég októberi közvélemény-kutatásából. A felmérés kitért arra is, hogy a budapestiek hogyan vélekednek Karácsony Gergely személyéről és főpolgármesteri tevékenységéről.

A fővárosi baloldal élén a Gyurcsány-párt

A kutatási adatok tanúsága szerint az elmúlt másfél évben – a pártpreferenciák vonatkozásában – az ellenzéki összefogással szimpatizáló fővárosi szavazók körében jelentős átrendeződés zajlott le. Gyurcsány Ferenc pártjára a budapesti ellenzékiek 30 százaléka szavazna, míg 2020 februárjában pusztán a 21 százalékuk támogatta volna a DK-t.

A budapesti baloldali erőviszonyok megváltozásának legnagyobb vesztese a Momentum Mozgalom, mely pártra az ellenzéki összefogást támogató fővárosiak 22 százaléka voksolna egy most vasárnap tartandó országgyűlési választáson. A Momentum tavaly februárban még 34 százalékra számíthatott volna ebben a szavazói közegben. Az MSZP-Párbeszédre a budapesti ellenzéki megkérdezettek 7 százaléka, az LMP-re és a Jobbikra 6-6 százaléka szavazna. 2020 februárjában az említett választói csoportban a válaszadók 6 százaléka a szocialistákra, 5 és 7 százaléka pedig az LMP-re, illetve a Jobbikra voksolt volna. A Mi Hazánk Mozgalmat jelenleg az ellenzékkel szimpatizáló fővárosiak 4 százaléka, más létező pártot a 18 százaléka támogatna.

Forrás: Századvég

Minden második budapesti leváltaná Karácsonyt

Miközben – az országos tendenciákhoz hasonlóan – Budapesten az ellenzéki orientációjú választópolgárok körében a Demokratikus Koalíció vált a legnépszerűbb párttá, Karácsony Gergely támogatói bázisa jelentősen megfogyatkozott. A fővárosi válaszadók többsége (54 százaléka) kedvezőtlen véleményen van a Párbeszéd politikusáról, ezzel szemben a 44 százalékuk pozitívan vélekedett a főpolgármester személyéről.

Forrás: Századvég

Annak ellenére, hogy Budapest – a választási erőviszonyok tekintetében – a baloldal számára hagyományosan kedvezőbb településnek számít, jelenleg a fővárosiak 58 százaléka úgy gondolja, hogy Karácsony Gergely az elmúlt időszakban összességében inkább csalódást okozott az embereknek.

Forrás: Századvég

Ennek fényében nem meglepő, hogy a fővárosi megkérdezettek többsége (52 százaléka) más valakit, egy új jelöltet látna szívesen Budapest élén, ugyanakkor a 38 százalékuk továbbra is Karácsony főpolgármesterségét támogatja.

Ezen felül kijelenthető, hogy a Karácsony Gergely főpolgármesterré választását övező kezdeti választói optimizmus alábbhagyott. A felmérés rámutat ugyanis, hogy a budapestiek fele (50 százaléka) azon az állásponton van, hogy a főváros dolgai jobban mentek Tarlós István főpolgármestersége idején, míg a Karácsony városvezetői munkáját eredményesebbnek ítélők aránya 40 százalékra tehető.