Meghalt Zelei Miklós író, költő, újságíró

Zelei Miklós
Budapest, 2021. október 28. Életének 73. évében meghalt Zelei Miklós író, költő, újságíró. A felvétel a Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány, a Méry Ratio Kiadó és a Polgári Magyarországért Alapítvány Pro Minoritate Könyvek könyvsorozatában megjelenő köteteinek bemutatóján készült, ahol Zelei Miklós mint a Pro Minoritate Könyvek szerkesztője volt jelen a budapesti Pintér Galériában 2015. március 13-án. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Ma hajnalban, hosszan tartó, súlyos betegség után meghalt Zelei Miklós író, költő, újságíró, tudta meg a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Pályáját a hetvenes években kezdte, kiemelkedő újságírói-szerkesztői tevékenysége elsősorban a Magyar Hírlaphoz, a Látóhatárhoz és a Délmagyarországhoz kötődik. Irodalmi munkásságából tizenhét kötet született. A rendszerváltás idején szerzőtársával, Gazsó L. Ferenccel közös tényfeltáró riportregényekben mutatta be az államszocializmus valódi arcát. A politikai pszichiátriáról szóló Őrjítő mandragóra című könyvükre mindmáig alapműként hivatkoznak.

A Kettézárt falu című szociográfiai dokumentumregénye négy kiadásban jelent meg, és jelentősen hozzájárult a szlovák–ukrán határon lévő ikerfalvak közötti határnyitáshoz.

A Nagyszelmenc és Kisszelmenc tragédiájából írott, Zoltán újratemetve című színdarabját Vidnyánszky Attila rendezésében a Nemzeti Színház máig műsorán tartja.

Zelei Miklós költői, írói világában helyet kap a valóság abszurditása és a szürreális ábrázolás.

Zelei Miklós író, költő, újságíró. A felvétel a Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány, a Méry Ratio Kiadó és a Polgári Magyarországért Alapítvány Pro Minoritate Könyvek könyvsorozatában megjelenő köteteinek bemutatóján készült, ahol Zelei Miklós mint a Pro Minoritate Könyvek szerkesztője volt jelen a budapesti Pintér Galériában 2015. március 13-án. Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Szigetváry Zsolt

A Magyar Nemzetnek utoljára ez év júliusában adott interjút, a Zoltán újratemetve nemzetközi premierje előtt, Olyan, mintha a Jupiterhez csatolnának egy marsi falut címmel.

– mondta Zelei Miklós az interjúban.

Munkásságát többek között Pro Literatúra díjjal, Külhoni Magyarságért Díjjal, 2013-ban pedig a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével ismerték el.

Legutóbbi kötetét, Gyilkos idők – Epikus improvizációk, a Magyar Nemzet is recenzálta, itt olvasható.